Az Észak-Kínában fekvő Belső-Mongólia Autonóm Terület az észak-kínai homokviharok legfőbb forrása. A tudosítónk a minap az érintett szervektől értesült arról, hogy a kínai kormány eredményeket ért el a terület környzetvédelmi rendszerének kiépítésében.
A belső-mongóliai környezet súlyos helyzetének megváltoztatása érdekében és a homokvihar legyőzéséért a kínai kormány 1998 kezdve hajt végre környzetvédelmi programot, víz- és földmegóvást, a legeltetés csökentését és más környezetvédelmi hajtva végre. Az erre fordított befektetések összege meghaladja 12 milliárd jüant.
Az utóbbi 6 évben végrehajtott nagyszabású rendezési munkálatok nyomán nagymértékben növekedett a fűvel borított terület nagysága a belső-mongóliai pusztán és érezhetően javult a környezet állapota. Belső-Mongóliában 130 ezer négyzetkilométernyi homokos terület van. Az erdővel borított részek aránya a 6 évvel ezelőtti 14,8 százalékról mára 17,5 százalékra nőtt. Statisztikai adatok szerint a terület homokviharainak száma 50 százalékkal csökkent a 2 évvel ezelőttihez képest.
|