2003 rendkívüli éve volt a kínai gazdaságnak: a Szársz virusos tüdőgyulladás, árvizek, illetve aszály és más természeti csapások hatottak a közlekedésre, áruszállításra, idegenforgalomra, vendéglátásra, a kül- és belkereskedelemre. Ám az állami szektor, mint a kínai gazdaság gerince még ebben a helyzetben is gyors fejlődésre és a hatékonyság növelésére volt képes. Li Rong-rong, a Kinai Államtanács állami tulajdonnal foglalkozó bizottságának vezetője tájékoztatást adott a bizottság ellenőrzése alatt álló 189 állami nagyvállalat gazdálkodásáról. Ezzel kapcsolatban elmondta:
Az állami tulajdonú vállalatok fejlődésében a központi kormány alá tartozó nagyvállalatok kiemelt szerepet játszanak. 2003-ban ezek a nagyvállalatok jól fejlődtek, januártól november végéig, a nyereségük meghaladta a 280 milliárd yuant. Figyelemre méltó, hogy ezt a nyereséget olyan körülmények között érték el, amikor sok vállalat a korábbi időkben felhalmozott adósságát volt kénytelen visszafizetni. Az állami nagyvállalatok értékesitésének, illetve nyereségének nagy mértékű növekedése fontos szerepet játszott a népgazdaság gyors fejlődésében.
Az állami vállalatok 2003. évi fejlődése, az állami tőkével működő vállalatok átalakitásának és a makrógazdasági környezet javulásának köszönhető. A reform elmélyitése során felgyorsult az állami vállalatok átalakulása részvénytársasággá és egyre gyakrabban jelentek meg részvényeik a külföldi értékpapir piacokon. Az állami vállalatok így jelentős összegeket halmozhattak fel fejlesztésre. Az állami vállalatok a multinacionális vállalatokkal együttműködve, magán vállalatokat magukba olvasztva és magukat átalakítva erősítették versenyképeségüket. Az egyre élesedő piaci verseny követelményeinek megfelelve, az önköltség csökkentése érdekében megerősítették belső pénzügyi ellenőrzést. A világgazdasági konjunktúra fellendülése, a belföldi gazdaság gyors növekedése és a piaci kereslet érezhető bővülése szintén komoly szerepet játszott a fontosabb állami nagyvállalatok jó eredményeiben.
Li Rong-rong azonban azt is kiemelte, hogy az állami nagyvállalatok örvendetes gazdasági eredményei ellenére még mindig szerkezeti problémák akadályozzák az állami vállalatok fejlesztését. Ezért 2004-ben felgyorsítják az állami vállalatok átalakitását és kiküszöbölik az alapvető szerkezeti problémákat.
A kínai kormány megerősítette az állami vállalatokat annak érdekében, hogy ezek a vállalatok a piac igazi szereplői legyenek, amelyek saját maguk felelősek nyereségükért, illetve veszteségükért és mindkét esetben vállalják a következményeket. Ebben az évben kisérletképpen átalakítanak néhány nagyvállalatot. Ugyanakkor olyan rendszert vezetnek be, amelyben az állami vállalatok részvénytársaságként sokféle módon tudnak majd tőkét bevonni tevékenységükbe. Li Rong-rong ezzel kapcsolatban elmondta:
A reform súlypontja a tulajdonjog rendszerének átalakitása lesz - más tulajdonszerkezetre van szükség.
A vállalatokon belüli ellenőrzés megerősítésére hatékony intézkedéseket vezetnek be a beruházások, a pénzügyi tevékenység, és a műszaki döntések terén is.
|