A Qingcheng hegység a délnyugat-kínai Sichuan tartományban Dujiangyan várostól 15 kilométerre délnyugatra emelkedik. Festői szépségű, lenyűgöző tájak tárulkoznak fel itt a látogatók előtt. Az időszámítás szerinti 143-ban Zhang Lin megteremtette Kína eredeti vallását, a taoizmust, ezért ez a hegyvidék fontos szerepet játszott a taoizmus történetében. Itt taoista templom- és kolostoregyüttes marad ránk. Az épületek, a pavilonok általában egy tengely két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el, összhangban a földrajzi fekvéssel, a domborzattal, a természettel, valamint a vallás tanaival és tanításaival. Az épületek dekoratív elemei a taoizmusnak azon tanát mutatják be, amely szerint az emberek szerencsét, hosszú életet és szentté válást tartják a legfontosabbnak. Az épületek, paloták és pavilonok falain számos felirat látható, amelyeknek szövegei nemcsak a hegység szépségét dicsérik, hanem tanait és tanításait is. Nem is szólva arról, hogy felidézik a taoizmus szentkönyveit. A hegység közelében az új kőkorszakból ránk maradt lelőhely található. Az itt előkerült számos lelet fontos forrás az emberiség több mint 4500 évvel ezelőtti történelmének kutatásához. A kitűnő természeti környezet miatt a világhírű pandamackók is megélnek itt.

A Dujiangyan vízgazdálkodási mű az ókori Kína neves vízgazdálkodási létesítménye, amely a délnyugat-kínai Sichuan tartományban a Chengdu alföld nyugati részén a Minjiang folyónál helyezkedik el. A vízgazdálkodási létesítmény építése előtt a Minjiang folyó gyakran kiáradt. Az időszámításunk kezdete előtti 256-ban Li Bin vízgazdálkodási szakértő és fia az elődök tapasztalataiból tanulva, a helyi lakosokat vezetve felépítette ezt a vízművet. Attól fogva az emberek bőven termő, termékeny földként emlegetik a Chengdu-síkságot.

A Dujiangyan vízgazdálkodási mű három részből áll: a Yukou, azaz Halszáj elnevezésű alacsony gát, a Feisha, azaz Repülő homok elnevezésű mederút és a Baopingkou, azaz Drága béke száj nevű nyílás. A Halszáj elnevezésű gát a Minjiang folyó közepén épült alacsony gát, alakja hasonlít egy folyó medrében fekvő halra. Ez a gát két részre, azaz a belső és a külső folyóágra osztja a folyót. A Halszáj-gátat vízosztó gátnak is nevezik. A belső folyóág az öntözés célját szolgálja, a külső folyó pedig árvíz idején elvezeti a felesleges vizet. A Feisha nevű mederút a vízelhatároló gát középső szakaszánál épült víziút, amely az árvíz elvezetését szolgálja. Ez a építmény az áradások idején nemcsak elvezeti az árvizet, hanem a külső folyóágra kiáradt víz sodrásának hatására eltávolítja az iszapot is a Baopingkou nevű nyílás elől. A Baopingkou nevű nyílás a belső folyóág kiinduló pontja, a Minjiang folyó vize rajta keresztül beáramlik a belső folyóágba. A nyílás alakja olyan, mint a kanna nyaka. A belső folyóág vize az óriási öntözőrendszer segítségével automatikusan öntözi a Chengdu-síkság összes termőföldjét és biztosítja az itt fekvő városok ivóvízellátását. A nyílásnak egy másik fukciója, hogy szabályozza a belső folyóágba beáramlott víz mennyiségét.

A Dujiangyan vízgazdálkodási mű sajátos vízgazdálkodási művészetet képvisel, amely teljes harmóniában van a természettel. Rendkívül okosan, ügyesen, ötletesen használták ki az építkezésnél a folyó hegyszorosának végénél levő földrajzi fekvést, azaz az északnyugat-délkelet irányú lejtést, a domborzatot és a vízfolyását. Mindez lehetővé tette az automatikus öntözést, az árvízelvezetést, a Minjiang folyó vizének két részre osztását, az iszaptalanítást, a belső folyóágba beáramlott vízmennyiség szabályozását. Így sikerült biztosítani az árvízvédelmet, az öntözést, a hajózást és a folyóvíz komlex felhasználását. Ez a vízgazdálkodási mű ugyan már több mint 2250 éve épült, de máig jól ellátja funkcióját. Ez a létesítmény nem rombolja a környezetet, hiszen nem épült magas vízduzzasztógát. Richthofen német geológus 1872-ben ezt mondta erről a létesítményről: "a Dujiangyan vízgazdálkodási műnek nincs párja a világon az öntözési eljárások teljessége szempontjából."