Az Egyesült Államok, az EU, Japán és más ország több mint 200 szakembere Pekingben gyűlt össze, hogy tárgyaljon a nemzetközi kapcsolatok keretében az eszperantó nyelv szerepéről. A résztvevők szerint világszerte népszerűsíteni kell az eszperantót annak érdekében, hogy biztosítsák a nyelvek és a kultúrák sokszínűségét, védelmezzék a világ békéjét.
A megnyílt Nemzetközi Nyelvek Kutatóülésén Collszeti, az eszperantó világszövetség elnöke azt mondta, hogy a kultúrák és a nyelvek közötti kapcsolatok jól tükrözik az országok és a nemzetek közötti politikai és gazdasági viszonyokat, ezért a nemzetközi szerveknek jó lehetőséget kínál az eszperantó használata.
Hanfer Tasoon, az amerikai Harward Egyetem professzora elmondta, noha az angol nyelv előnye jelentős a világban, de az eszperantó, mint nem általános nyelv mégis a globalizálódás felé fejlődik. Azt is mondta, hogy az eszperantó csak egy közvetítő nyelv, és így nem kapcsolódik semmilyen hatalmi szervhez. Azt javasolta, hogy a nemzetközi szerezetek egyezményeikben használják az eszperantót.
Su Jinzhi, a kínai állami nyelvek bizottságának professzora úgy vélte, hogy a nyelvek egyenlőtlensége megoldásának két módszere van, az egyik, hogy ragaszkodnak a nyelvek sokszínűségének elvéhez, a másik, hogy tiszteletben tartják minden nemzet kultúráját és történelmét.
A statisztikai adatok szerint most a világon több mint 6700 nyelv létezik, de egyes becslések szerint köztülük 4700 nyelv hamarosan eltűnik, ami valószínűleg az emberiség gondolkodásmódjának egyetlenségét okozza. Emellett, noha a nyelvek sokszínűsége kedvezően hat a kultúrák sokszínűségére, nem kedvez a gazdaság és az információk globálizálódásának. Ezzel kapcsolatban Li Zhongyong, az Eszperantó Világszövetség elnökhelyettese elmondta, hogy az eszperantó tiszteletben tarthatja és védelmezheti a kisebb nemzetek nyelvét, és bizonyos mértékben elkerülhetővé teheti az országok közötti konfliktusokat.
|