A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2004-08-16 22:05:20    
Interjú Yu Longgal, a Kínai Filharmónikusok vezető karmesterével(2)

CRI
Yu Long-nak azt a kérdést tettem fel: Mint vezető szimfónikus zenekar hogyan teremti meg, illetve őrzi meg sajátos jellemzőit ?

Yu Long: A Kínai Filharmonikusok tovább folytatja eddigi útját - szakmai téren is. Ha a zenekar jellemzőiről, illetve céljairól kérdez, akkor mindenek előtt a profeszionális fejlődést kell hangsúlyoznom. Egyébként ez minden zenekar számára igy van, legyen az városi vagy országos. Kínában a zenei életben ugyanúgy, mint minden más területen, most a leglényegesebb feladat szakmai hozzáállással és kellő hivatástudattal, kemény munkával kézzel fogható eredményeket felmutatni. Ennek során magától értetődik, hogy a Kínai Filharmónikusoknak is kialakulnak markáns jellemzői.

Eszter: A Kínai Filharmónikusok nemzetközileg is hírnevet szereztek maguknak. 2ooo novemberében - közvetlenül megalakulását követően - a Német Lemeztársaság két lemezt készített a zenekarral. Nem sokkal később az amerikai Kolumbia Társaság is jelentkezett.

 

Azt lehet mondani, hogy a Kínai Filharmónikusok az egyik legnépszerűbb kínai szimfónikus zenekar. Ebből a szempontból hogyan tervezi a programjait ?

Yu Long: Két piac áll előttünk: a hazai és a külföldi. Szerintem a hazai a fontosabb , elsősorban Peking. Ezt követik a vidéki városok. A múlt év végétől idén tavaszig tucatnyi hazai városban szerepeltünk. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a külföldi turnékat sem, csakhogy a hazaihoz képest ezek másodlagosak. Egyébként nem szerepeltünk rosszul külföldön sem. Az említett Német Lemeztársasággal és a Kolumbia Társasággal folytatott együttműködés is bizonyította: külföldön is sikerünk van.

E: A média véleménye szerint Ön nemcsak kiváló dirigens, hanem jeles közéleti személyiség és a művészeti élet gazdasági részéhez is ért. Hogyan vélekedik erről?

Y: Erről nem tudok sokat mondani. Úgy érzem, hogy egy kicsit pózoló, egyénieskedő személynek festenek le ? ha igy van, a szakma tett azzá. Egy karmester szükségszerűen zenei közszereplő, a szakma megköveteli, hogy a karmester szervezzen, tervezzen, keresztülvigye elképzeléseit. Ebből a szempontból természetesnek tartom eddig tevékenységemet.