Észak-Kína Henan tartomány Dengfeng körzetében az egykori Song-dinasztiabeli Songyang Tudományos Intézet udvarán három ős ciprusfa állt. A hiteles történetírás szerint már időszámítás előtt 110-ben, a Han-dinasztia, Wudi császár idején három terebélyes ős ciprusfa volt az Intézet udvarán. A császár kíséretében levő tudósok azt mondták az uralkodónak, hogy a történeti feljegyzések szerint ez a 3 ciprus legalább kétezer éves. A császárnak nagyon tetszett, hogy uralkodása kedvező körülményeket teremt a természetnek, ezért sikerült a fáknak ilyen hosszú életre szert tenniük. Örömében mindhárom ciprusfának "Tábornokfa" címet adományozott, méghozzá számozva: Egyes, Kettes és Hármas tábornok lett a három növény. Azonban a legnagyobb, Hármas tábornok ciprus elpusztult a 15. évszázadban a Ming-dinasztia idején dúlt háborúban, így a legnagyobb a 18,2 méter magas, 12,54 méter széles Kettes tábornokfa lett. Az új Kína megalakulása után a tudósok megállapították, hogy a meglevő 2 ős ciprus, az Egyes és a Kettes tábornok még az őserdőből maradtak meg, koruk legalább 4500 év. A Kettes tábornok ciprus az egész ország legősibb fája, nem véletlen, hogy a növényt élő kincsnek tekintik.
Sajnos az idő folyamán pusztulásnak indult a Kettes Tábornokfa, ritkult a lombozata, egyre több szú rágta törzsét. A helyi kormányzat kulturális intézményei külön szemináriumot hívtak össze a Tábornokfa megmentésére. A szakemberek szakszerű levakarását, lekefélést és erős gyógynövényporral való befújását javasolták. Betömítették a lyukakat növényvédőszerrel kevert anyaggal, sikerült a romlás folyamatát leállítani, továbbá csavarokkal, acéltámasztékkal megállították eldőlési folyamatát is. Ezzel egy időben gondos védelmi intézkedéseket vezettek be a két tábornokfa, mint a történeti kultúra szemtanúinak megóvása érdekében.
A mentési munkálat hónapokig tartott, több mint 200 ezer jüant fordítottak erre. A munkálatok eredményeként a Kettes Tábornoknak új hajtásai nőttek életjelet adva magáról, és a renoválásban résztvevő szakemberek szerint ha minden jól megy, és időként megelőző intézkedéseket hajtanak végre, ez a Kettes Tábornokfa még legalább ezer évig tovább élhet.
Egyébként az Egyes tábornokfa baj nélkül továbbra is jó egészségnek örvend. Mindamellett a helyi kormányzat két erdészmérnököt jelölt ki Li Jinling és Cong Sheng személyében, akiknek az a feladata, hogy ezt a két ős ciprust, mint az ország kincsét gondozza, időnként végezze el a szükséges beavatkozásokat, óvintézkedéseket, hiszen a két Tábornokfa nemcsak az ország lakosságának kincse, hanem fontos idegenforgalmi nevezetesség is, a külföldi utazók bizonyára kíváncsiak a több ezer éves ciprus Tábornokra.
|