Pingyao Pekingtől 616 kilométerre nyugatra, Shanxi tartomány székhelyétől, Taiyantól pedig 94 kilométerre északra fekszik a tartomány központjában.

Pingyaot réges-régen Pingtaonak nevezték, a történelmi feljegyzések szerint kialakulása 2700 évvel ezelőttre tehető.

Pingyao gazdag műemlékekben. A területen összesen 99 védett műemlék található, közülük a meglehetősen impozáns régi városfal, a 963-ban megépített, Kínában értékesnek tartott ősi faszerkezetű "Tízezer Buddha" pavilon, a 675-ben emelt Qingxu taoista kolostor, a "színes faragások" művészeti kincsestárának számító Shuanglin templom emelkedik ki.

Pingyao napjainkban is annak köszönhetően ismert, hogy Kína Qing-dinasztiabeli leggazdagabb üzletemberei által létrehozott "shanxi-i üzleti kultúra" a kis járásból eredt. A Rishengchang elnevezésű, régen banki funkciót ellátó pénztár a mai kínai nemzeti bankok atyja, az ország első bankjának tekinthető. Pingyaoban mindössze 22 pénztár volt, illetőleg az egész országra kiterjedően több mint 400 fiókja az akkori járást Kína monetáris központjává tette.

Pingyaoban jó állapotban maradt fenn a han nemzetiségre jellemző stílusban épült népi lakások komplexuma. A lakások fő szerkezetét tégla és fa elegye alkotja, s átörökítette a hanok azon hagyományát, hogy látványos, szimpatikus rajzok, falfestmények, a finom fa-, tégla- és kőfaragások, és a virág formájú pagodák kihagyhatatlan látnivalói.

Pingyaoban tartózkodva olyan érzés, élmény keríthet mindenkit hatalmában, hogy egy múltbeli világban van, teljesen maga mögött hagyva a mai valóságot. Itt a szakértők, tudósok értékes leletekre találhatnak, az üzletemberek átvehetik a "shanxi-i üzleti kultúra" kapcsán felgyülemlett tapasztalatokat, a turisták pedig gyönyörködhetnek a történelemben, átérezhetik a háromszáz évvel ezelőtti monetáris központ egykori nyüzsgését.

Az ősrégi város darabjait, útjait és épületeit az emberek ősi szimbólumának, az egészséget, vidámságot, örökkévalóságot és hosszú életet jelentő teknősbéka formában rendezték el, a világörökség 4 nagyobb utcából, 8 kisebből és 72 sikátorból tevődik össze.

Pingyao óvárosát az időszámításunk kezdete előtti 9. században kezdték építeni. A Ming-dinasztiában, 1370-ben a földtéglákból rakott városfalat lebontva kőfalat emeltek. A városi fal hossza összesen 6,2 kilométer, amely 10 méter magas, és átlagos vastagsága 5 méter volt. A falakat mesterséges folyó zárja körül, amely több mint három méter széles.

Az óvárosnak mindössze hat kapuja van, keleti és nyugati irányban kettő-kettő, a déli és az északi oldalon egy-egy található. Az érkező ellenség megfigyelésére minden öt méteren bástyákat húztak fel. Az óváros környékén további 72 támadás-elleni építmény található.

Az óváros belsejében számtalan tradicionális lakóház maradt ránk jó állapotban, amelyek tipikus észak-kínai építészeti stílusúak, s még jól láthatók rajtuk az építészeti finomságok is. Átfogó építészeti stílusuk meglehetősen ódon, így lett a Ming-dinasztia Shanxi tartománybeli arculatának és folklórjának jelentős tanulmányozó központja.

1997-ben az UNESCO által kiküldött szakértő, Tanaka Tan pingyaoi szemleútján azt írta: "a pingyaoi ősrégi város a leggazdagabb a világon". Az UNESCO az óvárosról készített tanulmánya szerint: "Pingyao a kínai han nemzetiségi városok Ming- és Qing-dinasztia kori arculatának kiváló példája. Pingyao máig megőrizte a valamennyi jellemző vonását, emellett ez a kínai történelem folyamán megmutatja az embereknek egy speciális, párját ritkító kultúra, társadalom, gazdaság- és vallás-fejlesztés integrált rajzát."

Mint ismeretes, Kínában a Ming-dinasztiától napjainkig három helység lakosai voltak a legrátermettebbek--pontosabban még most is azok lehetnek--az üzletkötésre, a kereskedelemre: a Ming- és Qing-dinasztiában a shanxi-i, a Qing-kor végén az anhui-i, valamint jelenleg a zhenjiangi üzletemberek.

A shanxi-i üzletemberek gárdája a Ming-dinasztiában gyorsan növekedett, a Qing-dinasztiában márpedig erejük teljében voltak, hiszen vagyonuk már a kormányéval vetekedett. Akkoriban akár a kereskedelmi, akár a monetáris tőke szempontjából ők vezettek az egész országban. A Qing-dinasztia végéig--Huang Jianhui, a Shanxi Pénzügyi és Gazdasági Egyetem docensének elemzése szerint--a legkorábbi, Rishengchang elnevezésű pénztárnak már 14 fiókja volt, s minden fiókban évenként átlagban 116 ezer kiló ezüst értékű váltót állítottak ki. A történelmi feljegyzések és a nyilvántartás szerint a shanxi-i pénztárak összesen közel 400 fiókja évente több mint 40 millió kilogramm ezüstforgalmat bonyolított le.

A shanxi-i üzletemberek vállalkozási köre meglehetősen széles volt, a festőanyagtól, a selymen, a teán, a ruhán, a savon, a hétköznapi fogyasztási cikkeken, a zálogházon, a számlakezelő szolgáltatáson át egészen a pénztár- és a hitelbankig terjedt.

De hogyan alakult ki 200-300 évvel ezelőtt az első számlakezelő szolgálat és pénztár? Korábban, a 18. évszázad elején a shanxi-i Pingyao, Jiexiu és Qixian három helység üzletemberei Pekingben sok boltban, áruházban gazdálkodtak, s olyan problémával néztek szembe, hogy évente, amikor a régi pénznemet, az ezüstöt, vagyis a nyereségüket hazavitték, általában az egész úton fegyveres kísérőket kellett fogadniuk maguk mellé. Ez azonban drága volt, így magas lett a szállítás költsége, és még így sem volt garantált a biztonság. Egy festőanyagokat áruló pekingi Xiyucheng nevű bolt vezetője, Lei Lütai és üzlettársa megállapodott abban, hogy az ezüstpénzeket összegyűjtik a pekingi Xiyucheng boltban, és Shanxiban, a pingyaoi Xiyuchengban kérik majd a készpénzt. A kezdet kezdetén csak egyes hozzátartozóiknak segítettek, nem volt szükség formaságokra, vagy küldési díjra, ám egyre többen úgy érezték, hogy a nehéz ezüstök ilyen úton történő kezelése nagyon kényelmes. Ezért beleegyeztek, hogy bizonyos díjat fizetnek a Xiyuchengnek. A vezető és a többi részvényes ezt megtárgyalta, s végül Rishengchangra változtatták a festőanyagokat áruló bolt nevét, üzleti tevékenysége is átalakult, s bank lett. Manapság Pingyaoban még jó állapotban fennmaradt Lei Lütai régi lakhelye, és a Rishengchang elnevezésű pénzintézet régi székhelye.

Az egykori shanxi-i üzletemberek azért gazdagodtak meg a monetáris ügyletekből, mert a hosszú idők alatt kialakult az úgynevezett shanxi-i üzleti kultúra.

Kultúrájukban a legfontosabb pont, hogy nagyon szorgalmasan folytatták kereskedelmi életüket. A shanxi-i üzletemberek soha nem féltek az út tekervényességétől, sem az idegen vidékek folklórjának, nyelvének, szokásainak megismerésétől, nem voltak elégedettek a tartomány nyomorúságos helyzetével, ezért átmenetileg elhagyták rokonaikat és útra keltek.

A shanxi-i üzletemberek igen szigorúan betartották adott szavukat. Nekik a hitelesség és a barátokhoz fűződő hűség volt az elsődleges, a profit pedig csak másodlagos.

A Ming-dinasztiában a kormány változtatott azon korábbi politikáján, hogy előtérbe lépett a mezőgazdaság, a kereskedelem viszont háttérbe. A kereskedelem poziciójának javulásával párhuzamosan ettől fogva az üzletemberek társadalmi státusza jelentősen emelkedett, s egyre több shanxi-i földesúr próbált az iparban és a kereskedelemben szerencsét. Egyes értelmiségiek a hagyományok felhagyásával szintén kereskedni kezdtek, s a vezetői pozíció megszerzése helyett inkább ezen a területen dolgoztak.

200-300 éve a shanxi-i üzletemberek már tudatában voltak annak, hogy szem előtt kell tartani a menedzselést és az igazgatást. Az ő hathatós igazgatási rendszerük sokkal korszerűbb volt a többinél. Akik a különböző pénzintézetek, vagy fiókjaik körében megszegték a szabályokat, például prostituáltakkal bujálkodtak, túl sok alkoholt fogyasztottak, ópiumot szívtak, messzire elkísérték hozzátartozóikat, titokban megtakarítottak pénzt maguknak, saját pénzükből adtak hitelt, kölcsönbe adtak pénzt barátoknak, tétlenek, s nem szorgalmasak voltak ? ezeket mind-mind szigorúan büntették, sőt az alkalmazottakat elbocsátották.

A shanxi-i üzletemberek kiálltak csoportjuk egysége mellett. Saját érdekük képviseletéért, a megnyert üzleti területeken és bizonyos szektorokban teret hódított monopóliumuk megszilárdítása érdekében egységbe tömörültek, segítséget adtak egymásnak, s így egy tájegységeken átívelő üzleti hálózat képződött, amelyet a múltban Shanxi-i Gárdának hívtak.

Ezek mellett a shanxi-i üzletemberek ügyesen ragadták meg a kereskedelmi lehetőséget, jól lavíroztak, és a helyi kormányzatokkal jó kapcsolatot létesítettek.

Noha a shanxi-i üzleti kultúra a feudális korszak következménye, sok helytelen dolgot félretéve számos értékes tapasztalatot vehetünk át ma is tőlük.

Mint minden kínai városban, napkeltekor a pingyaoi lakosok sietve megkezdik a munkát. A több mint 600 éves múltú kisváros lakosainak egy-egy generációja, mint elődjeik, meglehetősen természetesek. Az idegenforgalmi ágazat fejlődésének köszönhetően egyre több turista keresi fel az ősi várost. Pingyao óvárosi része kocka alakú, mindössze 2,25 négyzetkilométer kiterjedésű. Az észak-déli irányban húzódó út a kocka tengelyét alkotja, s a horizontálisan fekvő egy-egy utcával teremti meg a kisváros rendes közlekedési hálózatát. A sárga és zöld zománccserepekkel fedett hivatalnoki rezidenciák, a templomok, a számtalan, egy-egy egységet formáló élénkszürke lakóházak együttesen megmutatják a hierarchia első szintjét. Noha Pingyao óvárosának főbb építészeti stílusa és elrendeződése 600 évvel korábban alakult ki, de megtestesíti a hanok körében az évezredek óta az élettér integrált formatervezése kapcsán létrejött gondolatot. Wang Shuyannak, egy helybeli kutatóasszonynak meglehetősen tetszik az óváros építészeti stílusa. Tudósítónknak elmondta: a dél-kínai finomság, rugalmasság szem előtt tartásával szemben itt a különleges stílussal igazi látványosság jött létre. Wang megállapította:

"A pingyaoi óvárosa nagy hatást tett rám. Ez egy kivételes, patinás város, csak Kína északi részére jellemző építészeti stílus mutatkozik itt meg: magasak az udvarfalak, a szobákat egy-egy kis udvarral kötik össze, hasonlít a pekingi Siheyuanhoz, vagyis a négyszögletű, falakkal zárt udvarházhoz, de ennél az itteni házak titokzatosabbak. A lakások és az ablakok homlokzatának vájt faragásai is gyönyörűek."

A népi lakásokban mindig jól meghatározott a középső tengely, amelynek két oldala szimmetrikus, általában véve a földesurak lakásai két vagy három kocka alakú udvarból tevődnek össze. Az udvarokat záró falak, sőt a 7-8 méter magas, ablak nélküli épületek megvédik a házigazdákat az Észak-Kínában szokásos nagy és homokos széltől. A népi lakások másik kivételes jellemzője, hogy ott megtalálhatók az északnyugat-kínai löszterületek fennsíkjaiban vájt barlangszobák nyoma. Napjainkban az óvárosban jó állapotban megmaradt, több mint 600 évvel ezelőtt épített házudvarok száma meghaladja a 400-at. Az eltelt több század évben a pingyaoiak nyugodtan éltek bennük.

A kínai történelemben azokat a településeket, amelyekben sok ember lakik, mindig városfalakkal zárták körül. Ez Pingyaonál sincs másként. A jelenlegi óvárost most is régi, eredeti falak veszik körül, amelyek érdemes meglátogatniuk a turistáknak. A szájhagyomány szerint 2800 évvel ezelőtt, az egykori uralkodó Pingyaoban állomásoztatott katonai csapatokat, s földből rakatott egy erődöt, innen eredeztetik a mostani városfalat. 1370-ben a falakat kőből újraépítették. A látogatók számára jelenleg elérhető fal hossza több mint 6000 méter, s 12 méter magas. Amikor az óvárosról esik szó, mindenképpen megismétlésre méltó a múltkor már ismertetett monetáris szférája. A történelemben a shanxiji üzletemberek tevékenysége Kína-szerte ismert volt. Mint sorozatunk múlt heti adásában beszámoltunk róla, az 1823. évben a városban megszületett Kína első számlakezelő szolgálata, a Rishengchang, amely váltóval helyettesítette a készpénzzel történő hagyományos fizetési rendszert. A Rishengchang megalapítása egy fordulatnak számított, a közelmúlt új típusú pénzügyi szférájának kialakulását innen számíthatjuk. Jelenleg az úgynevezett Nyugati úton egy-egy régi stílusú üzlet sorakozik egymás mellett. Ha azokat tüzetesen szemügyre vesszük, láthatjuk rajtuk Pingyao mélységes és gazdag kulturális halmát. Az út mentén álló alacsony és használt házak az évszázados szétmállás hatására most már elég viszontagságosan néznek ki. Jelenlegi üzletük mégis forgalmas, mint réges-régen. A kínai bankok elődje, a Rishengchang pont közöttük található. Zheng Xiaokui, a Kínai Építészet-történeti Kutatóintézetének tanácsosa szerint nemcsak Kínában, hanem külföldön is bonyolítottak el kereskedelmet. Mint mondta:

"A Ming-dinasztiában alakult ki a shanxi-i üzletemberek gárdája, amely a Qing-dinasztiában az aranykort jelentették. A shanxi-i üzlet teljesen nyitott volt, főleg Oroszországba exportáltak teát."

A pingyaoi ősi városban sétálva megláthatják, hogy eredeti falai, utcái, lakásai, üzletei és kolostorai jó állapotban maradnak fenn, nem változott az eredeti építészeti stílusa és arculata sem. A helybeli lakosok különös figyelmet fordítanak a város eredetiségének megőrzésére, s ezért büszkeséget is éreznek. Zheng Xiaokui szerint az óváros történelmi értéke felbecsülhetetlen. Mint mondta:

"A modernizálás folyamatában még nagyobb figyelmet kell szentelni bizonyos értékesebb műemlékek védelmére. Közülük Pingyao védelme meglehetősen jónak mondható."