A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2005-03-14 18:41:56    
A kínai környezetvédelem piacosodása1. rész

CRI

A kínai gazdaság évek óta tartó gyors növekedése nyomán a természeti erőforrásokra és a környezetre óriási nyomás nehezedik. Ezért a kínai kormány megerősítette az erőforrások felhasználásának, a szennyvizek kibocsátásának és a hulladéklerakásnak az ellenőrzését. Tette mindezt azzal a céllal, hogy ösztönözze az érintetteket, hogy fejlesszék a kisebb energiaigényű, alacsonyabb fogyasztású, kevésbé szennyező szolgáltató, illetve a legmodernebb technológiát alkalmazó ágazatokat.

Cheng Sanqin, a Kínai Környezetvédelmi Ágazat Társaságának alelnöke tudósítónknak elmondta, hogy Kína az elmúlt évszázad 70-es éveinek elejétől kezdve fejlesztette a környezetvédelmi ágazatot. Az eddig eltelt több mint 30 éves fejlesztésen keresztül már sikerült kialakítani egy viszonylag széles körű és különböző környezetvédelmi ágazatokra kiterjedő környezetvédelmi mechanizmust. Jelenleg Kínában több mint 20 ezer környezetvédelmi vállalat müködik, amelyek éves termelési összértéke már most is meghaladja a 230 milliárd jüant, de különösen örvendetes, hogy évente 15 százalékkal növekszik az ágazat. Mint ezzel kapcsolatban Cheng Sanqin a helyzetet elemezve elmondta:

A kínai környezetvédelmi ágazat gyors fejlődésének oka nem más, mint hogy a kormány a kezdetektől kezdve fontos szerepet játszik az irányításban, a támogatásban és az ösztönzésben egyaránt. Az ország nyilvánosságra hozta a környezetvédelmi ágazat fejlesztési programját, kidolgozta az illetékes normatívákat és technológiai prioritásokat annak érdekében, hogy megoldják az ágazat jövőbeni fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, illetve hogy a környezetvédelmet piaci alapokra lehessen helyezni.

Cheng Sanqin részletekkel is szolgált. Elmondta, hogy a kínai kormány egy sor környezetrehabilitációs (beleértve a vízi környezetet is) programot hajtott végre néhány fontos városban. Ennek eredményeképpen nemcsak sikeresen megállították a környezetszennyezés súlyosbodásának tendeciáját, hanem egyúttal óriási piacot is teremtettek a környezetvédelmi ágazat fejlesztéséhez.

A Qinghua Zhiguang Környezetvédelmi Kft. egy nagy környezetvédelmi vállalat Kínában. Bár igen széles területen kínálják szolgáltatásaikat, fő tevékenységi körüknek mégis a környezetszennyezések tisztítását, a környezetvédelmi információs szolgáltatásokat és a környeztvédelmi üzleti együttműködéseket tartják. A vállalat tőkeje több mint 1,1 millirád jüan. Az éves gazdálkodásból származó jövedelmük az utóbbi időben már huzamosan meghaladja a 100 millió jüant.