Az utónév hosszában van a kevés megkötés közül az egyik, hiszen csak egy és két szótagos nevet, jobban mondva szót lehet névadásnál használni. Legyen ugyanis az utónév akármelyik, egy, vagy két szótagos, az biztos, hogy a kínaiak számára, ellentétben például a magyar utónevek többségével, minden kínai utónév esetében világos jelentés társul a hangalakhoz, azon egyszerű oknál fogva, hogy eredendően valamennyi köznevek, tulajdonnevek csak a névadás aktusától lesznek.

Éppen ezért az egy és két szótagos szavak gúzsába kötött fantázia vitustáncának semmi sem szab határt Kínában. Elvben például semmi sem akadályozza meg, hogy rossz, kellemetlen jelentésű nevet kapjon a gyermek, de ahol a szülők, rokonok döntenek a névadás kérdésében, ott a születendő gyermeknek természetesen igyekeznek kellemesen hangzó, pozitív jelentésű, szerencsés értelmű nevet adni, hiszen a névvel a születendő gyermek jövőjéről szóló jókívánságaikat is kifejezik az emberek, hogy ilyen bonyolultan fejezzük ki azt, amit a latin nyelv három szóban: Nomen est omen. Ezt természetesen Kínában is tudja mindenki, ezért jelennek meg a nevekben a szerencsés életet, gazdagságot kifejező jókívánságok, a kiváló testi és lelki tulajdonságok, de akár a szép természeti jelenségek, bármilyen tetszetős dolgok is.

Mindezt nemek szerint is két részre osztva, minthogy természetesen Kínában is vannak fiú- és lánynevek. Ez utóbbiak a nyugodtsággal, higgadtsággal, érzelmekkel, virágokkal és madarakkal, ékszerekkel vannak kapcsolatban, mint például a Ting (Kecses), Mei (Elbűvölő), Hua (Virág), Feng (Főnix), Huan (Gyűrű), Yin (Ezüst), Yan (Gyönyörű). A női neveknél gyakran találkozunk megkettőzött szavakkal, mint például a Xiuxiu (Gyönyörűséges), vagy Lili (Gyönyörű).

Ez a játékosság a férfineveknél nem jellemző, amelyeket sokkal inkább megfontolva adnak Kínában a gyermekeknek. A férfinevek az ősök iránti tiszteletet, harci erényeket, és természetesen minden más férfiúi erényt hivatottak kifejezni. Tipikus férfinevek ezek szerint a Shaozu (Becsületet szerez az ősi névnek), Zhenbang (Megfiatalítja az országot), Gang (Acél), Zhijian (Erős lelkierő), Jinsong (Erős fenyő). Minthogy a névadás már a gyermek születése előtt megtörténik, igen könnyű megérteni, miért van sok lánynak fiúneve Kínában: a fiú utód utáni vágy mindenütt közismert.

Nem szokás viszont Kínában, bármennyire is szép legyen az a név, híres ember nevét, vagy a közeli rokonságban már előforduló nevet választani a gyermekeknek. Teljességgel elképzelhetetlen tehát Kínában, hogy, miként például Magyarországon, akár három generációnak, a nagyapának, az apának, és a fiúnak is ugyanaz legyen a neve.

Ha ezek után néha mégis találkozunk meghökkentő jelentésű utónévvel, akkor annak is megvan a magyarázata. Kínában néhány vidéken az volt ugyanis a szokás, hogy az apának közvetlenül gyereke születése előtt ki kellett mennie az utcára, és ott az első szembejövőtől nagy reverenciával kellett kérni egy nevet, bármit, ami az első szembejövőnek, a ?keresztapának" először az eszébe jutott. Ezt a sokszor igencsak furcsa nevet voltak aztán kénytelenek a szülők a gyermeküknek adni.

Nem kellemetlen ugyan, de azért meglepő, ha valakit a négy égtáj valamelyikéről (bármelyikről) neveznek el, mint ahogy a következő nevek is szokatlanul hatnak: Shang, Xia, Zuo, You (Fenn, Lenn, Bal, Jobb), Chun, Xia, Qiu, Dong (Tavasz, Nyár, Tél, Ősz), Yue, Ri, Shi, Fen, Miao (Hónap, Nap, Idő, Perc, Másodperc). Yi, Er, San, Si, Ling, Shi, Bai, Qian, Wan (Egy, Kettő, Három, Négy, Nulla, Száz, Ezer, Tízezer).

Ha az utónevek adását nem is, használatukat már annál több előírás, szokás, szabály és tabu érintette. Az uralkodó nevét nemcsak leírni és kimondani volt hajdanán tilos, hanem az azonos nevű embereket névváltoztatásra is kötelezték. De a gyermekek ugyanígy nem mondhatták ki, és nem írhatták le a szüleik nevét sem. Ha ez a tiltás ma már nem is élő szokás, mégsem igen nevezi keresztnevén senki sem Kínában a szüleit, hiszen ez még Magyarországon is igencsak furcsán hangzik, Kínában pedig elképzelhetetlen. És általában is elmondható, nagyon közeli barátnak kell Kínában ahhoz lenni két embernek, hogy egymást utónevükön szólítsák. Minden egyéb esetben, ha már mindenképpen nevet kell Kínában használni, akkor a családi név használatos. Ami tehát Magyarországon udvariatlanságnak számít, Kínában az az udvariasság, és megfordítva.

A Kínai Népköztársaság kikiáltása után szokásba jött a gyermekeknek történelmi jelentőségű nevet adni. Innen származik a Jianguo (Építi az országot), Jiangun (Építi a hadsereget), amely két nevet a kínai nyelv jellegzetességéből adódóan az építésre való fölszólításként is lehet értelmezni, vagy ide tartozik a Guoqing (Nemzeti ünnep) utónév is. A kulturális forradalom idején a Hong, azaz vörös, illetve forradalmi jelentésű nevek voltak nagyon népszerűek, mint amilyen például a Yonghong (Mindörökre vörös) volt, de ebből az időszakból származik a Chaoyang (A nap felé) név is.

A reform és nyitás politikája, minthogy Kínát a fejlődés új útjára állította, és az egész országot egyre fokozódó mértékben áthatotta, magától értetődően az utóneveket területén is éreztette hatását. Megjelentek az olyan régi-új nevek, mint a Zhifu (Meggazdagszik), vagy a Xinghua (Megfiatalítja Kínát).

A gyakoriságról statisztikát felállítani a családneveknél könnyű volt, ugyanez az utóneveknél már jóval nehezebb. A kínai nyelvészek szerint az utóneveknél, illetve az utónevekben a legkedveltebb szó a Wen (Kultúra, Írás), ami ismerve a kínai társadalomnak viszonyát a kultúrához egyáltalán nem meglepő. A második helyen a Zhi (Akarat, Szándék) áll, utána a Yi (Vidám), Ya (Elegáns), Ming (Okos), Hui (Értelmes), Hong (Hatalmas)