A Poyang és a Jangce találkozási helyén, vagyis ott, ahol a tóból a víz a folyóba ömlik, a délkeleti parton áll egy óriási szikla, amelyet "Kőharang Hegy"-ként emlegetnek. Bár csak ötvenegynéhány méter magas, de minthogy közvetlenül a folyóvíz mellett áll, ráadásul eléggé meredek is, ha egy hajóról felfelé tekintjük meg, akkor úgy látszik, mintha hatalmas, égig érő szikla mellett hajóznánk el.
A "Kőharang Hegy" valójában nem is egyetlen hegy, hanem kettő. Mindkettő anyaga mészkő. A több mint 50 méter magasan levő tető alatt sok odú található. Amikor a külalakjával vizet befedő haranghoz hasonlatos kősziklánál úgy fúj a szél, hogy a folyó hullámai egészen a sziklákra csapódnak, akkor a víz és a kő egymáshoz ütközése egészen olyan hangot ad ki, mintha messzire terjedő harangszó zúgna fülünkbe, innen is kapta a nevét. A két óriási szikla közül az egyik délen, amászik pedig északon fekszik, a köztük lévő a távolság megközelíti az ezer métert.
A déli szikla a Poyang tóra néz, "Felső Harang"-nak is nevezik. Az északi sziklát pedig, minthogy a Jangce mellett magasodik, ezért "Alsó Harang"-nak nevezték el. A két hegy tetejéről eltérő panoráma nyílik a szemünk elé. Ha a Jangce felé nézünk az "Alsó Harang"-ról, akkor a következő kilátás tárul a szemünk elé: a folyó a lábunk alatt hömpölyög, a hatalmas térség, az ide-oda járó hajók, ez egész fennséges látvány azt sugallja az embereknek, hogy a világ harmadik folyója, a Jangce folyik el a lábunk alatt. A "Felső Harang" tetejéről a Poyang tóra látunk. Innen a magasból a hullámok, a hatalmas, végeláthatatlan víztükör miatt azt is hihetjük, hogy nem tó, hanem tenger húzódik, ameddig a szem ellát.
A két harang alakú hegy közül az Alsó a híresebb. A Jangce folyótól délre álló nagy szikla úgy ?lóg" a helyén, mintha egy lakat lenne, amely a Poyang tót zárja el a Jangcétól. A szikla stratégiailag rendkívül fontos helyen van, ezért valamennyi polgárháború idején minden harcoló fél törekedett a megszerzésére, ebből következően sok-sok véres harcot látott az évezredek során a szikla környéke. Amikor pedig béke volt, akkor soha nem szakadt meg a turisták áradata, már a császári dinasztiák idején is a kirándulók egyik legnagyobb kedvencévé vált. Az idők folyamán a hegyen kisebb-nagyobb, különböző formájú pagodákat emeltek, amelyeket finom elrendezésű fafolyosók kapcsolnak össze egymással. Mindezek a kis hegyen egy-egy kertet is kialakítottak.
Nemcsak a hegy tetejéről nyílik szépséges kilátás a folyóra, hanem a szikla lábánál is, persze a vízen, gyönyörű kilátás tárul a turisták szeme elé. Ha ugyanis kis hajóval járják a vizet, akkor felfelé nézve úgy láthatják meg a hegyet, hogy a piros színű sziklaoldal függőlegesen emelkedik fel a víz alól a hajójuk mellett, a szikla oldalában növő fenyőfák a földről minthe egészen az égig érnének fel, a folyó alá merülő szikla pedig a hullámok ide-oda mozgásakor néha láthatóvá is válik. Egy-egy mélyebbre lehatoló odú pedig úgy beszívja a Jangce vizét, mintha mindig szomjas lenne.
A folyó melletti sziklatetőről lefelé nézve látható, ahogy a kanyargós Jangcébe zúdul a Poyang tó vize. A folyó és a tó vizének találkozása világosan látható, egy vonal választja el a két vizet egészen addig, míg össze nem keverednek. Ez azért van így, mert a folyó iszapos és homályos színű, a tó viszont zöld színű, vize pedig átlátszó. Az egymástól teljesen elütő két vízszín csodálatos határvonalat húz a később egymással keveredő két víztömb között.
|