Az Északkelet-Kínában fekvő Jilin tartományban van egy szép tengerparti város, Dalian. Az elmúlt években a város szoftver iparága gyorsan fejlődik, és a kínai szoftver iparág bázisává vált. A szoftver iparág fejlődésének kulcskérdése, hogy rendelkezik-e önnálló szellemi tulajdonjoggal, ezért a daliani szoftvercégek nagy fontosságot tulajdonítanak az újdonságoknak. Mai adásunkban elutazunk a Dalian szoftverparkhoz és megismerjük az ottani helyzetet.
A szoftveriparág fiatal iparág, az utóbbi években világszerte gyorsan fejlődik, és lépésről lépésre a hardver helyett a korszerű információstechnológiai ipar alapjává vált. Statisztikai adatok szerint 2004-ben a világi szoftvereladásainak összege elérte a 880 milliárd amerikai dollárt, az előző évihez képest több mint 11 százalékkal növekedett. Ebből az Egyesült Államok és Nyugat-Európa az eladásoknak körülbelül 70 százalékát realizálta, a kínai szoftveriparág viszont csak 3 százalékát tette ki a világ összeladásainak.
A daliani szoftverpark a várostól délre fekszik, jelenleg 250 vállalat található benne. Mióta 7 évvel ezelőtt létrehozták a parkot, az eladási összeg minden évben átlagosan 30 százalékkal növekedett, 2004-ben már több mint 3 milliárd jüan volt. Az önnálló fejlesztés szüntelen megerősítése a park gyors fejlődésének fontos tényezője.
Az önnálló fejlesztés megerősítése során először a szakemberhiányt kellett megoldani. Ezért 2001-ben a park együttműködött az érintett vállalatokkal és a parkban létrehozták a szoftveroktatási felsőoktatási intézményt, a Dongruan Információtechnológiai Főiskolát. Jelenleg a főiskolában 9000 diák tanul. Ezután a parkban még 3 szoftver főiskolát hoztak létre. Emellett a Dalian kormányzat támogatásával a város 22 egyetemén is létrehoztak szoftverrel kapcsolatos szakokat. A főiskola és a szakok létrehozása biztosítja a park számára a szakembereket. Emellett a Dalian szoftverpark még sok kedvező intézkedést tett a bel- és külföldi szakemberek vonzása érdekében. Luan Qinwei, a Daliani Információtechnológiai Hivatal elnöke kijelentette: Habár a városban alakult a szakemberek oktatási rendszere, Dalian számára azonban ez még nem elég, ezért még erőfeszítéseket teszünk az IT-szakemberek vonzására.
Jelenleg a parkban 12 ezer szoftvermérnök dolgozik, közülük sokan rendelkeznek külföldi munkqatapasztalatokkal. Az elmúlt években külföldi vállalatok az információfeldolgozási ügyek nagy részét a csendes-óceáni és ázsiai térségbe telepítették át, a park ezt a lehetőséget kihasználva nagy mértékben növeli a kutatási színvonalat. Minthogy Indiában és Kínában alacsonyak a termelési költségek, ezért sok európai és amerikai fejlett ország szoftvervállalatai átadták a szoftverügyeket a kínai és indiai vállalatoknak. A Dalian szoftverpark sok vállalata az alkalmat felhasználva szüntelenül tanul és összegyűjti a tapasztalatokat, és végül sikerült kutatni és fejleszteni az önnálló szellemi tulajdonjoggal rendelkező termékeket, és ezzel megnövelni a vállalatok versenyképességét. Chen Shiyu, a park vezetője tudósítónknak elmondta: A parkban sok ilyen példa található. Egyes vállalatok az elmúlt években külföldi vállalatok bedolgozói voltak. Mivel a szakembereink ismerik a termékek technikáját, újra kutatjuk és fejlesztjük az új terméket.
|