A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2005-07-08 18:28:34    
Zhang Qiang pi-pa-művész

CRI
Itt a Kínai Nemzetközi Rádió. Kedves hallgatóink, a Kínai zene mai számában Zhang Qiang pi-pán játszó előadóművészt és az általa előadott pi-pa-darabokat szeretnénk bemutatni.

Most a Szarkák a tündérfavirágért című számot hallják, amelyet Zhang Qiang adott elő egy többhúros pengető pi-pa-hangszeren. Ez egy régi kínai mű, amely azt az örvendetes jelenetet érzékelteti, hogy a szarkák jó kedvűen csörögnek a tündérfavirágok között, búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt.

Az imént a Szarkák a tündérfavirgáért című szám hangzott el.

Zhang Qiang ma Kína egyik neves pi-pa-előadóművésze. Hatéves korától tanult zongorázni. Kilenc éves korától pedig pi-pán játszani apjától. 1987-ben fejezte be tanulmányait a Kínai Központi Zeneakadémián. Ma docensként tanít ugyanott. Azon fáradozik, hogy összhangba hozza a kínai klasszikus zeneművészetet a modern irányzatokkal. Az általa előadott darabok változatosak, széles hangskálát fognak át. Zhang Qiang nagyon jól ért a kínai klasszikus zeneművészethez. A következőkben ismét őt hallják, pi-pa hangszeren adja elő a Korai tavasz a fehér hóban című számot.

A mű a korai tavaszt ábrázolja, ahogy minden feltámad és zöldellni kezd. A zeneszám 7 tételből áll, minden tételnek van egy címe. Gyönyörködjenek a zenében!

1987 óta Zhang Qiang sok bel- és külfödi zenei versenyen nyert díjat. Évek óta működik együtt neves hazai és külföldi zeneszerzőkkel, karmesterekkel, zenészekkel és zenekarokkal. Hozzáértésével, művészi fellépésével nagy hírnevet szerzett magának.

A tanítás mellett gyakran vesz részt bel- és külföldi zenei versenyen, vagy fesztiválon. Ezen kívül filmforgatáson, tévéfilmek készítésén, színházi előadásokon és táncos produkciókban is részt vesz.

Most a Hullám mossa a homokot című számot. Ez a kínai neves népzenész, Huan Yanjun népzenefeldolgozásának alapján készített pi-pa-szám. Ez az alkotás a szerzőnek a sötét régi társadalomban tapasztalt élményeit és panaszait tükrözi. A zene első két része lassú ritmusú és sötét hangnemű, ami a szerző elégedetlenségét tükrözi a társadalommal szemben. A darab utolsó része szilárd és erős hangnemű, ami a szerzőnek a jövőbe vetett hitét és derűlátását ábrázolja.

Kedves hallgatóink, az imént Zhang Qiang kínai zenészt és az általa előadott pi-pa-zeneszámokat mutattuk be.