|
Van egy magyar mese, illetve nagyon sok van, de most a Szép Palkóról lesz szó. Szép Palkónak megparancsolja a király, hogy „ma éjjel szántsd föl az erdő helyét, vesd bé haricskával, az a haricska még az éjen keljen ki, nőjön meg puliszkának, különben karóba húzatom a fejedet!", aztán hogy még nehezebb legyen Szép Palkó dolga, még börtönbe is vetteti a fiút. Nos, ez a börtön jutott eszembe Kínában, meg Palkó, aki az ördögök segítségével tudta csak a lehetetlen feladatot végrehajtani. Viszont amikor 1999-ben Pekingbe érkeztünk a családommal, a lakóhelyünk mellett, volt egy..., illetve nem volt semmi. Most pedig van egy városka, körülbelül akkora, mint Szentendre. Minthogy természetfölötti erők közreműködése esetünkben, Kína esetében, a magyar népmesével szöges ellentétben, kizárható, így hát csakis Kína robosztus gazdasági fejlődésének egyik parányi (Szentendrényi) példájáról lehet szó, ami a szemünk, orrunk, fülünk és néha tátott szánk előtt ment végbe. Azt mondják egyébként, hogy van olyan bambuszfajta itt Kínában is, amelynek a növekedését szinte szabad szemmel is lehet látni. Nem lepődnék meg túlságosan, ha ez tényleg így lenne, bár én magam még nem láttam bambusznövést. Viszont láttam a földből egy városrészt házakkal, utakkal, autókkal, emberekkel a semmiből kibújni, ami azért szintén elég meglepő volt.
Van egy tagalog népmese. Az arról szól, hogy egy patkány meglátogatja a sógorát, a kőszáli kecskét, és eldicsekszik neki, hogy milyen jól él. Mire a kőszáli kecske valami olyasmit felel, hogy látott ő már karón varjút meghalni. Valami ilyesmit mondhatok én is, hiszen bárhova is mentem eddig Kínában, mindenütt ugyanolyan jól éreztem magamat, lett légyen az a hely turisták által sűrűn látogatott, népszerű, világhíres látványosság (a felsorolástól idő- és helyhiány okán el is tekinthetünk), vagy olyan helye Kínának, ahol előttem még, ha nem is külföldi, de legalábbis magyar ember soha nem járt.
Van egy mongol mese, ez meg arról szól, hogy a teveborjú eltéved az erdőben, de a szarvas, a nyúl, a varjú és a hangya megmutatja neki a hazafelé vezető utat. Nos, azon kívül, hogy mongolok aztán meg tényleg vannak szép számmal Kínában (egyrészt Kína egyik legnagyobb nemzeti kisebbségét alkotják, másrészt pedig többen élnek Kínában, mint a Mongol Köztársaságban, főleg ha azt vesszük, hogy Mongóliában ráadásul még kínai nemzeti kisebbség is él), akik pedig megőrizték hagyományos kultúrájukat, így meséiket is. A másik fontos tanúsága a mesének, hogy Kínában, vagy az általam legjobban ismert Pekingben egész egyszerűen lehetetlen elveszni. Megfigyeltem már, hogy mindegy hány ember van körülöttem, tíz, de lehet akár száz, sőt akár ezer is, akkor is lesz közöttük legalább egy, aki készségesen ad felvilágosítást, mosolyog, megkérdezi honnan jöttem, és még hallott is Magyarországról. Majd elmegy. Szellő se érjen utánuk.
Van egy angol mese. Egy királyfiról és egy csodálatosan szép békáról szól, amelyet csak meg kell csókolnia a királyfinak, és az máris átváltozik királylánnyá. A királyfi természetesen meg is csókolja a csodálatosan szép békát, amely átváltozik egy csúnyácska lánnyá, egybekelnek stb. Nos, a szépség tényleg furcsa dolog, erről Kínában újra és újra meg lehet győződni. Érdekes, hogy mennyire más a szép (a jó, a finom, az elegáns, az érdekes, az izgalmas) Kínában, mint Magyarországon. Ettől olyan izgalmas többek között itt élni, hiszen meg lehet tanulni egy új világot, meg lehet látni a Hold másik oldalát.
Van egy kínai mese. Ez arról szól, hogy van ... De hiszen a kínai meséket érdemesebb rádiónk honlapján elolvasni, tucatjával találhatók ugyanis kínai népmesék, történetek, legendák, mondák, regék és fabulák a http://hu.chinabroadcast.cn/ cím alatt.
|
