A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2006-03-16 18:35:02    
Kínai-orosz együttműködés és kulturális év

CRI
Vladimir Putyin orosz elnök március 21-e és 22-e között hivatalos látogatást tesz Kínában. Ennek során a kínai és az orosz elnök részt vesz az "Orosz év" megnyitóján. A kínai és orosz magas rangú diplomaták március 16-án Pekingben sajtótájékoztatót tartottak az Orosz és a Kínai év rendezvényeiről és készségüket fejezték ki a két fél együttműködésére minden területen. Erről a következőkben hallhatják összeállításunkat.

Kína és Oroszország egymás legnagyobb szomszédja, egyben egymás legfontosabb stratégiai partnere is. A két ország államfőinek személyes védnökségével tartják az Orosz és a Kínai évet egymás országában. 2005 júliusában Hu Jintao kínai államfő oroszországi tartózkodása idején, a két államfő hivatalosan bejelentette: 2006-ban Kínában megrendezik az Orosz évet. Ezt követően, 2007-ben Oroszországban pedig a Kínai évet. Ez fontos lépés a kínai-orosz jószomszédi, baráti, együttműködési szerződésben foglalt elvek és eszmék megvalósításában. Li Hui, a kínai külügyminiszter asszisztense a sajtóértekezleten leszögezte:

„A kínai és az orosz évek megrendezése a két ország államfőinak döntése, amely a két ország politikai, gazdasági, tudományos és kulturális együttműködésének előmozdítását, a kínai-orosz stratégiai, partnerviszony új szintre emelését, a világ békéjét és fejlődését szolgálja."

Noha pár nap múlva hivatalosan megnyílik az Orosz év, amelynek megnyitóján a két államfő is megjelenik, de valójában az idei év január elsején már megindultak az előkészületek. A tervek szerint ebben az évben több mint 200 rendezvény lesz, amelyek politikai, gazdasági, kereskedelmi, kulturális, oktatási, egészségügyi, sport-és testnevelési, kommunikációs, tudományos és katonai témákat érint. Köztük a kínai-orosz gazdasági és kereskedelmi fórum, a két ország törvényhozó testületének kerekasztal-értekezletei, kiállítások, kulturális előadások, ifjúsági találkozók szerepelnek.

Szergej Rozov, Oroszország pekingi nagykövete elemezte a két ország együttműködését a fontosabb területeken. Az utóbbi években a két ország kereskedelmi forgalma gyorsan fejlődött, 2005-ben elérte a 30 milliárd dollárt. Ez a szám 37,1%-al nőtt az előző évhez képest. A két ország számításba helyezte, hogy 2010-ig 60-80 milliárd dollárra emeljék a kétoldalú kereskedelmi forgalmat. Az orosz és a kínai évek rendezése fontos intézkedésként szerepel a kereskedelmi célok elérésében. A két fél reméli, hogy a szép jövőt ígérő, fontos témákban meg tudják valósítani a két ország együttműködését, különösen az energetika területén fokozzák a kooperációt. A többi között elmondta a nagykövet:

„Előtérbe helyezik a két ország közötti energetikai, a kőolaj- és a földgázipari együttműködést, figyelembe véve a kínai gazdaság gyors ütemű fejlődése miatti energiaigények növekedését. Remélem, hogy Vladimir Putyin elnök kínai látogatása során a két fél újabb megegyezésre jut az energetikai együttműködés kérdésében."

Az orosz nagykövet ismertetése szerint a két ország érintett vállalatai zavartalanul együttműködnek a szibériai és távol-keleti olaj- és földgáz-mező feltárásában. Szép jövő előtt áll a földgázkitermelés terén folyó együttműködés. Idén 15 millió tonna olajat szállítanak Kínába vasúton. Tárgyalásokat folytatnak az orosz-kínai olajvezeték kiépítéséről is.

A nemzetközi kérdésekben folyó együttműködésről szólva leszögezte:

„A két ország állásfoglalása azonos, vagy közelálló a mai bonyolult nemzetközi kérdésekben. A két fél együttműködik egymással nemzetközi ügyekben. Ez kedvezően hat a térség és a világ békéjére és stabilitására. A két fél nagyon jól együttműködik a Koreai-félsziget atommentességének elérésében, az iráni nukleáris kérdés rendezésében, a közel-keleti kérdés valamint az ENSZ-reformja terén."