Kína legnagyobb folyóján, a Jangcén valósítja meg a Három Szoros projektet. A Három Szoros védőgátja tavaly júniusban sikeresen elkészült. A projekt a világ legnagyobb vízügyi programja.
A Három Szoros víztárolójának építését 1994-ben indították el, a teljes megépítési idő 17 év. Megindítás előtt a szakértők mindenre kiterjedő számításokat végeztek. Az építéssel egyidőben a kínai kormány sokat tett a geológiai katasztrófák kezelése érdekében. Tájékoztatás szerint 1997 és 2003 között a projekt második szakaszában a kínai kormány erre 4 miliárd jüant áldozott. A gátak bonyolult geológiai viszonyok közt találhatóak. Itt, a szubtrópusi zónában több az eső, a geológiai katasztrófák által leginkább veszélyeztetett kínai térségek egyike ez. A Szoros vízzel való elárasztása után a változás hatást gyakorolhat a gátakra és a környék infrastruktúrájára. A program kivitelezésekor a mérnökök megelőzési és kezelési intézkedéseket tettek a földcsuszamlás és más geológiai katasztrófák ellen, és ezzel kapcsolatos ellenőrzési rendszert hoztak létre. A gátak környekén eddig már 108 ellenőrző állomást állítottak fel, és több mint 1600 ellenőrző hely is van. 2003-ban a Szorosban több mint 400 geológiai katasztrófát előztek meg sikeresen.
Statisztikai adatok szerint a világ nagy gátjainak építésekor többször is előfordult, hogy a gátak földrengést okoztak. Mert a víz nagy nyomást gyakorol a gátakra, a partokra, a Három Szoros esetében a hegyekre is, ami végső soron földrengéshez vezethet. A múlt évszázad 60-as évei óta a világban 6 nagy gát okozott a Richter-skála szerinti 6-os, vagy annál súlyosabb földrengést. De eddig csak 2 esetben rombolta le az ilyen földrengés a gát egy részét. Így például 1962-ben a guangdongi Xinfenjiang gát okozott 6,1-es erősségű földrengést, ami nyomán a gáton több hasadék is keletkezett. Miután a gátat földrengés ellen megszilárdították máig biztonságosan működik. A másik eset Indiában történt, a gát megszilárdítása után ott is jól működik. Eddig a világban még nem volt arra példa, hogy a víztároló okozta földrengés teljesen tönkretett volna egy gátat.
Wang Jing a Kínai Geológiai Egyetem professzora kijelentette: a kínai tudósok átfogó tanulmányokat végeztek és jól felkészültek a Három Szoros elárasztása utáni esetleges földrengésre. A kutatások azt mutatják, hogy a Szoros távol van a földrengés által leginkább súlytott területektől, és nagyon kevés az esélye, hogy a tározó vize földrengést okozzon.
Wang szerint ha ez mégis megtörténne, akkor sem járna katasztrofális következményekkel, ugyanis a létesítményt úgy tervezték, hogy 7-es szintű földrengést is kibírjon, márpedig a Három Szoros környékén maximum 6-os földrengés várható. A gyakorlat azt mutatja, hogy bár kicsit több a földrengés a gátak környekén, de nagyon kevés a Rihter-skála szerinte 2-esnél erősebb rengés, ami nem jár katasztrófális hatással a gátak állapotára. A földrengések szigorú ellenőrzése érdekében még fejlett ellenőrző és előrejelző rendszert is kiépítettek. Emellett a kínai kormány szem előtt tartja a program előnyeit és hátrányait a program által okozott környezeti kérdésekben, és a fenntartható fejlődés szellemében építi ki a beruházást.
|