A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2007-07-01 17:13:02    
Államelnöki beszéd Hongkong visszakerülésének 10. évfordulóján

CRI
Július 1-én a Hongkongi Kongresszusi Központban ünnepélyes külsőségek között megünnepelték Hongkong anyaországához visszacsatolásának 10. jubileumát és beiktatták a Hongkongi Különleges Közigazgatási Övezet harmadik kormányzatát. A következőkben a mai nap eseményeit és Hu Jintao, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, államelnök, a Központi Katonai Bizottság elnöke által az ünnepségen elmondott beszédét foglaljuk össze.

1997 július elsején a kínai kormány helyreállította szuverenitását Hongkong fölött és hivatalosan megalakult a Hongkongi Különleges Közigazgatási Övezet. A Hongkong fölötti hatalom átadásának akkori színhelye ugyancsak a Kongresszusi Központ volt. 2007 július elsején a terem elnöki emelvénye fölött Kína nemzeti zászlaja és Hongkong lobogója függött. Délelőtt 9 órakor a Himnusz felcsendülésével kezdődött meg az ünnepség. Először Zeng Yinquan kormányzati elnök letette az esküt, őt követte az új kormányzat többi tagja.

Hu Jintao államelnök ez után elmondott beszédében a többi között megállapította: „A Hongkong visszatérése óta eltelt 10 évben a központi kormány végrehajtotta az „egy ország két társadalmi rendszer", a „hongkongiak kormányozzák Hongkongot" és a magas fokú autonómia-féle irányelvet Hongkongban. Szigorúan a hongkongi alaptörvény értelmében jártak el, következetesen őrködtek Hongkong stabilitása és virágzása fölött. A tíz évben Hongkong jelentős haladást ért el minden területen; a Hongkong és az ország belső részei közötti együttműködés egyre jobban elmélyült.

„A mai Hongkongban a társadalmi helyzet stabil. A gazdaság még jobban virágzik, a demokrácia rendben fejlődik, a lakosság létbiztonságban él. Mindenütt a virágzás jelei mutatkoznak. A tények vitathatatlanul bizonyítják, hogy az „egy ország két társadalmi bekezdés" irányelv bevált" - mutatott rá az államfő.

Az „egy ország két társadalmi rendszer"-féle irányelvről szólva Hu Jintao leszögezte:

„Ez az irányelv azt jelenti, hogy az „egy ország" fogalma szerint meg kell védeni a központi kormányt megillető hatalmat, meg kell őrizni az ország szuverenitását, egységét és biztonságát. A „két társadalmi rendszer fogalma szerint a Hongkongi Közigazgatási Övezet az érvényes törvények alapján magas fokú autonómiát élvez."

Hu Jintao államfő szerint a hongkongi alaptörvényben foglaltakat feltétlenül be kell tartani. A gazdasági növekedés biztosítása, és a lakosság életkörülményeinek javítása Hongkong legfontosabb feladata. Ezek teszik lehetővé a társadalom harmonikus, stabil fejlődését. Hongkongnak a hosszú távú érdekeit kell előtérbe helyeznie, a különböző rétegeknek nézetazonosságra kell törekedniük és félre kell tenniük nézeteltéréseiket. A kínai államfő ismételten megerősítette:

„A központi kormány következetesen tartja magát Hongkong igazgatásának alapelveihez és szigorúan az Alaptörvény szellemében jár el. Teljes erejével támogatja a hongkongi övezet elnökének és kormányzatának munkáját. Támogatásáról biztosítja Hongkongot a gazdaság fejlesztésében, a lakosság életkörülményeinek javításában, a demokrácia fejlesztésében és az ország belső részeivel történő együttműködés fokozásában."