Ma a mozgatható írásjegyekkel való könyvnyomtatás feltalálásáról halhatnak részletesebben. Máris feljegyezhetik a két kérdést, hiszen így már a műsor hallgatása közben megtalálhatják a helyes választ. Íme a két kérdés: Mikor találta fel Bi Sheng a mozgatható írásjegyekkel történő könyvnyomtatást? Annak idején a korábban faanyagból készült írásjelek fogyatékosságaira tekintettel, milyen anyagot használt Bi Sheng a mozgatható írásjelek elkészítéséhez?

A X. és a XIII. század között uralkodott Song-dinasztia korában volt az ókori kínai tudomány és technika aranykora. A XI. század derekán találta fel Bi Sheng a már említett mozgatható írásjegyek felhasználásával történő ókori könyvnyomtatás technikáját. Ez egy vaslemezekből illetve fadúcokból álló szerkezet volt, amely összerakható és szétszedhető írásjelekkel működött. Ez a találmány korszakalkotó hatással volt a kultúra terjesztése szempontjából.

A nyomtatástechnika feltalálása előtt a kézi másolással sokszorosították a könyveket. Ez nemcsak sok időt és energiát vett igénybe, hanem megsokszorozta a hibák számát is. Ha a könyv nagyon terjedelmes volt és sok kötetből állt, a kézírás és másolás nagyon fárasztó volt. A társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődésével a kézírás és másolás, ez a primitív sokszorosítási mód messze nem tudta kielégíteni a megnövekedett igényeket.

A VII. és a IX. század között uralkodott Tang-dinasztia idején megjelent a fametszet: a képek és az írásjegyek tükörképét vésték be egy fatáblába. Ez lett az a nyomóforma, amelyet fekete színű vizes tussal vontak be, majd rátették a papírt, s így készítették el a nyomtatványt. Ennek a nyomtatásnak a termékei közül maradt ránk például a IX. századból a Jingan elnevezésű szentkönyv, a buddhista szutra. Annak idején ennek a könyvnek a fatáblákkal való elkészítése 22 évet vett igénybe, 130 ezer fametszet felhasználásával járt. Ennek a könyvnyomtatásnak hátrányai is voltak: így például nehéz volt kijavítani a nyomóformán keletkezett hibákat. Ezeket a fametszeteket nem lehetett új könyvek nyomtatására használni. Ráadásul egy nagy helyiségben kellett tárolni őket. Minden könyv nyomtatásához saját fadúcokat kellett készíteni. A XI. század derekán Bi Sheng a fametszetekkel történő nyomtatás során szerzett tapasztalatok alapján találta fel az úgynevezett mozgatható írásjegyekkel való nyomtatást, azaz az agyagból formált és kiégetett, összerakható és szétszedhető és újból összeállítható írásjegyekkel való nyomtatást. Így sikerült megvalósítani a nyomóformákkal történt könyvnyomtatást.

Az utódok elsősorban a Song-dinasztia korában élt Shen Kuo neves tudós egyik művéből ismerték meg Bi Sheng feltaláló munkásságát. Művében részletesen leírta a mozgatható írásjelekkel való nyomtatás egész folyamatát és a feltaláló alapvető adatait. A feljegyzés szerint a kelet-kínai Anhui tartomány lakosa, egyszerű ember volt. A fametszettel való nyomtatás, azaz a fatáblás nyomtatás három központjának egyikében, Hangzhou városban élt.

A mozgatható írásjegyekkel való nyomtatás eljárása a következő: először elkészítik az írásjeleket, utána a szöveg szerint sorrendbe rakják azokat. A faanyag tömörsége azonban nem egyforma, a víztől könnyen eldeformálódhat. Ezért az ilyen fából készült írásjegyekkel összerakott nyomódúc egyenetlenné válhat. Ezt figyelembe véve Bi Sheng agyagból készítette el és kiégettette írásjeleit.

Bi Sheng nyomtatástechnikája négy munkafolyamatot foglalt magába: az írásjelek elkészítését, a szöveg szerinti írásjegy kirakását (szedés), a nyomtatást, az írásjegyek szétszedését és elrámolását. Az első munkafolyamat: agyagból számtalan azonos nagyságú nyers kockaalakot formáltak. Egyik oldalukra egy-egy írásjegy tükörképét vésték be úgy, hogy az írásjegyek kidomborodjanak, végül kiégették az agyagot. Így készültek az egyedi írásjegyek. Voltak olyan írásjelek, amelyek gyakran előfordultak a szövegben. Ezért egy-egy ilyen írásjegyből többet, sőt több tucatnyit kellett készíteni. A második munkafolyamat: keretes vaslemezen összerakták az égetett agyagírásjegyeket, összeállították a szöveget, majd gyantát, viaszt és mészt szórtak rá. Utána láng fölé tartották a vaslemezt. Addig hagyták a láng fölött, amíg a ragadós anyagok meg nem olvadtak. Ezt követően egy lapos lemezzel egyenletesre nyomták az írásjegyeket, hogy teljesen sima legyen a felületük. Miután megdermedtek a ragadós anyagok, nyomódúcként használhatták azt. A harmadik lépés a nyomtatás: a nyomódúcra rákenték a tust, utána rátették a papírt, bizonyos erővel rányomták, s így elkészült a nyomtatvány. A negyedik fázis az összerakott írásjegyek szétszedése: a láng fölött megolvasztották a ragadós anyagokat, majd kézzel könnyedén szétszedték az írásjegyeket, végül a meghatározott sorrendben elrakták azokat, hogy máskor is fel tudják használni.

Az írásjegyeket ismételten fel lehetett használni. Használatukkal gyorsan és nagy mennyiségben lehetett nyomtatni könyveket. A mai nyomtatás ugyan sokkal korszerűbb a Bi Sheng által feltalált nyomtatásnál, de alapjuk azonos.

Bi Sheng után készítettek porcelán, fa, réz, ón és ólom alapú írásjegyeket is. A mozgatható írásjegyekkel történő nyomtatás technikája eljutott Japánba, Koreába és Európába, ahol nagy hatással volt a nyomtatástechnika fejlődésére és a kultúra terjesztésére.

Ezzel véget ért a kínai találmányokról szóló vetélkedőnkhöz kapcsolódó jegyzetünk a nyomtatásról. Most megismételjük a műsorral kapcsolatos két kérdést: Mikor találta fel Bi Sheng a mozgatható írásjegyekkel történő könyvnyomtatást? Annak idején a korábban faanyagból készült írásjelek fogyatékosságait figyelembe véve milyen anyagot használt Bi Sheng az írásjelek elkészítéséhez? Ha figyeltek, már nyilván tudják a válaszokat. A viszonthallásra, egy hét múlva.