A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2007-08-28 20:58:50    
Kínai törvénymódosítás a vízszennyezés megelőzéséért

CRI
A vízszennyezés az egész világra nézve súlyos probléma. Ennek ésszerű rendezése igen sürgős feladat egy olyan ország számára, mint amilyen az 1,3 milliárdos lélekszámú Kína, amely a fenntartható gazdasági fejlődés híve. A központi és helyi kormányzatok, szakértők és vállalatvezetők ismételt tanácskozásainak eredménye szerint többször módosították, és kiegészítették a vízszennyezés megelőzéséről és felszámolásáról szóló törvényt. A módosítás tervezetét most a kínai Országos Népi Gyűlés, azaz a parlament Állandó Bizottsága elé terjesztették. A következőkben erről hallhatják összeállításunkat.

A jelenlegi törvényt 1996-ban alkották meg. A törvényben foglalt különböző szabályok, így például a vízszennyezés megelőzéséről és csökkentéséről szóló program, a környezetre káros hatások értékelésének rendszere, a szennyezés vétségéért fizetendő kártérítés szabályzata pozitív szerepet játszott a vízszennyezés megelőzésében. Az utóbbi években a kínai kormány egyre komolyabb szigorításokat vezetett be a vízszennyezés megelőzéséért, ámde ez a gond egyre súlyosabb lesz a népesség növekedése, valamint az iparosítás és az urbanizáció felgyorsulása miatt. Ez szükségessé tette a jelen törvény módosítását. Erről Zhou Shengxian, a kínai Állami Környezetvédelmi Főhivatal vezetője beszélt.

„A gazdaság gyors és tartós fejlődése közben nem sikerült hatékonyan kordában tartani a szennyvízkibocsátását. Ennek következtében új gondok fordultak elő amiatt, hogy a régi problémákat még nem teljesen rendezték. A vízszennyezés megakadályozása és a vízi környezet védelme kapcsán kialakult új helyzet szükségessé tette a törvény további módosítását, kiegészítését és tökéletesítését."

Elsősorban fokozzák a kormány felelősségét a vízszennyezés megelőzésében és felszámolásában. Ezt követi a helyi kormányzatok tevékenysége a vízi környezet minőségének megőrzésére az illetékességük alatt álló térségekben. Figyelemre méltó, hogy az elképzelés szerint még jobban fokozzák a szennyező anyagok kibocsátásának ellenőrzését. A törvény módosítása egyértelműen előírja, hogy átfogóan be kell vezetni a vízszennyező anyagok kibocsátásáról szóló engedélyezési rendszert. Erről is beszélt a környezetvédelmi főhivatal elnöke.

„Minden olyan vállalatnak, intézménynek, vállalkozónak, egyénnek szennyvíz-kibocsátási engedélyt kell kérnie, amelyek és akik ipari szennyvizet, vagy nehézfémeket, radioaktív anyagokat vagy kórokozókat tartalmazó szennyvizet termelnek. Tilos engedély nélkül szennyvizet kibocsátani."

Tekintettel az ivóvízzel, különösen a falusi ivóvízzel kapcsolatos gondokra, négy vonatkozásban kivájnák módosítani a törvényt.

„Létrehozzuk az ivóvízforrások védelméről szóló rendszert. Ennek értelmében olyan övezeteket jelölünk ki, amelyeket első- vagy másodfokú védelem alá vonunk. Védelmi tartalékövezeteket is hozunk létre, amennyiben erre szükség lesz. Kijelölünk olyan szerveket, amelyek meghatározzák a védelmi övezetek kijelölését, és létrehozzák az egyeztetési rendszert. Szigorú ellenőrzés és igazgatás alá kerülnek az ivóvízforrások. Aktív intézkedéseket vezetünk be a védelmi tartalékövezetek védelmére."

A törvénymódosítás tervezete szigorú büntetést és bírságot ír elő.