Az utóbbi napokban Lhászában, a Tibeti Autonóm Terület székhelyén súlyos erőszakos bűncselekmények, randalírozások, fosztogatások és gyújtogatások történtek. Ezek a zavargások a dalai-klikk által szervezett, előre körültekintően kitervelt, szított; belföldi, külföldi szakadárok által szövetkezve előidézett megmozdulások voltak. Lhásza egyre nyugodtabb, a közrend helyreállt.
Qiangba Puncog a Tibeti Autonóm Terület kormányzója március 17-én Pekingben sajtótájékoztatón ismertette a hazai és a külföldi tudósítókkal a Lhászában elkövetett erőszakos bűncselekményeket.
A kormányzati elnök elmondása szerint március 14-én 11 óra tájban szerzetesek kövekkel megtámadták a Lhásza északi részében fekvő Dazhao kolostor körül járőröző rendőröket. Ezt követően a rendbontók az utcán gyülekeztek, az ország megosztására irányuló jelszavakat skandáltak. Utána randalírozásba, fosztogatásokban és gyújtogatásokba kezdtek. A garázdák betörtek boltokba, általános és középiskolákba, kórházakba, bankokba. Tönkretették a villamos és a távközlési létesítményeket. Megrohamozták a távközlési állomások és a kormányszervek épületeit. A bűnelkövetők autókat gyújtottak fel, üldözték és megverték a járókelőket.
A kormányzó ismertetése szerint a zavargás után az autonóm terület érintett szervei azonnali intézkedéseket téve, a törvény eszközeivel lecsaptak a bűnözőkre. A többi között kiemelte:
Az autonóm terület érintett kormányzati szervei megszervezték a tűzoltást, és a sérültek megmentését. Megerősítették az iskolák, a kórházak , a bankok, a kormányszervek védelmét. A törvény szellemében leszámoltak a bűnelkövetőkkel. Mindezeknek az intézkedéseknek a célja az volt, hogy megvédjék a törvényességet, és a soknemzetiségű tibeti nép alapvető érdekeit. Jelenleg Lhásza egyre csendesebb, helyreállt a közrend."
Az erőszakos zavargások során a rendbontók több mint 210 lakást, boltot és 56 autót tettek tönkre illetve gyújtottak fel. 13 ember meghalt, őket felgyújtottak, illetve megkéselték. A garázdák rendkívül kegyetlen eszközöket alkalmaztak. Például benzinnel lelocsoltak és elégettek egy ártatlan civilt. Egy másik esetben eszméletvesztésig bántalmaztak egy járőrt, utána késsel kivágtak egy ököl nagyságú húst a fenekéből. A világon nincs olyan demokratikus jogállam, ahol eltűrhetik ezeket a gaztetteket - állapította meg a tibeti kormányzó.
„Ezt a súlyos erőszakos eseményt a dalai-klikk gondosan megszervezte, előre kitervelte, szította a bel- és külföldi szakadárokkal szövetkezve. A céljuk az, hogy a közvéleményt felhergelve aláássák a pekingi olimpia sikerét" - szögezte le Qiangba Puncog.
Ismertetése szerint az erőszakos esemény visszaszorítása során a törvények szellemében jártak el. Nem alkalmaztak semmilyen lőfegyvert.
A kormányzó elmondása szerint az elmúlt évtizedekben a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően nagymértéken nőtt a nép életszínvonala Tibetben. Leszögezte: a tibeti stabilitás megbontására és az ország megosztására irányuló minden törekvés eleve kudarcra van ítélve.
|