Több mint kétmillió évvel ezelőtt a földkéregben óriási mozgások voltak, aminek következtében kiemelkedett a Qinghai-Tibeti fennsík, összenyomódtak a sziklák, melyek magas hegyekké váltak, némelyek pedig völggyé vagy alfölddé süllyedtek. A Nam-tó a földréteg mozgása alapján a gleccserek hatására képződött. Korábban a Nam-tó felülete igen tágas volt, s a tengerszint alatt maradt. Akkoriban az időjárás meleg és nedves volt, a tó pedig olyannak tűnhetett, mintha tenger volna. Mintegy 10 ezer évvel ezelőttől kezdve azonban a fennsíkon egyre szárazabbá vált az éghajlat, csökken a tóba folyó víz mennyisége, így kisebbé vált a tó kiterjedése, viszont a jelenlegi tengerszint feletti magasságra emelkedett. Mostanában a Nam-tó vízfelülete a tengerszint fölött 4718 méteren van, a világ 1000 négyzetkilométer kiterjedést meghaladó tavai közül a legmagasabban ez található.

A Nam-tó legfőbb vízforrása a csapadék és a hegyi gleccserek elolvadt vize. Tibet legnagyobb belföldi tava, az országnak pedig második legnagyobbika a Qinghai tó mögött. Minthogy a csapadék kevés, erős a napsütés, ezért a tó erősen párolog. A víz keserű, sós, nem lehet ivóvízként hasznosítani.

A Nam-tót másnevén Tengeri tengernek, vagy Tengeri Tónak is hívják. A mongol nyelvben a Tengeri eget jelent, mert a tó vize sötétkék, tiszta, mint a felhőtlen ég. A tó körüli hófödte csúcsok olyannak látszanak, mint a megfagyott ezüst színű hullámok. A fehér csúcsok árnyékukat a tó vizére alávetve látványosságot, komolyságot és miszticizmust keltenek. A tóban mindössze három sziget van. A tó délkeleti részén pedig egy mészkőből keletkezett félsziget, amely karsztképződmény, így kőoszlopok, kőhíd, valamint a cseppkőbarlang is található ott.

Mivel rendkívül hideg a helyi éghajlat, télen a tavon igen vastag jégréteg képződik, amely csak májusban olvad el. Ilyenkor óriási robbanás hallatszik, amit több mint egy kilométeres távolságban is lehet észlelni. Mindez ugyancsak érdekes természeti látvány.

A Nam-tó környékén rendkívül gazdag, különböző fosszilis ásványfélék találhatók például szóda, glaubersó, bór és só. A tavon különböző, alig ismert halrajok úsznak ide-oda. A halak az alföldön található halaktól teljesen eltérőek. Ez az itteni halak több mint kétmillió éven át tartó evolúciójának következménye. Néhány halfajta fenntartotta ma is azt a sajátosságot, hogy nagy a fejük, rövid a farkuk. Az egyik halfajta néhány tíz kilót is elérhet. Mivel régen a tibetieknek nem ettek halat, ezért a Nam-tóban élő halak természetes halállal haltak meg, embertől soha sem tartottak, s amikor egy ember közeledett a parthoz, a kíváncsi halak mind-mind odagyűltek az ember árnyékáre. Mi több, amikor a halak a mély részekről a part környékére úsznak ívásra, alig kell a kezet kinyújtani, hogy halat fogjunk.

A Nam-tóba a Luosa, a Daerguzanpó, a Chahasutai folyó ömlik. A tó környékét beláthatatlan síkság takarja, ahol vadfüvek találhatók. A gyep így természeti legelő lett, az év minden szakában lehet itt legeltetni. Az észak-tibeti pásztorok minden évben a tél beköszönte előtt hajtják ide háziállataikat, hogy a telet itt töltsék. Nyáron a legnagyobb a forgalom a Nam-tó körzetében, de nem emberekkel, hanem mindenféle állattal lehet találkozni. Ilyenkor számtalan költözőmadár repül ide délről, s a tavi szigeteken költenek. A tóban élő halak pedig kiugranak a vízből, a pikkelyeik a napfényben villannak. A pásztorok éneke a marhák és a birkák hangjával képezi a tó menti legelő életét...