A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2008-06-30 20:15:53    
Condoleezza Rice kínai útjáról

CRI
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter asszony június 30-án délután befejezte kínai látogatását. A közel 30 órás kínai tartózkodása során találkozott Hu Jintao kínai államelnökkel, Wen Jiabao miniszterelnökkel és más magas rangú kínai vezetőkkel. Több találkozón a kínai és az amerikai fél egyaránt pozitívan értékelte az utóbbi években a kínai-amerikai viszonyban elért eredményeket. Kiemelték, hogy továbbra is előmozdítják a két ország közötti kapcsolatok tartós, stabil fejlődését. Az alábbiakban erről hallhatják összefoglalónkat.

Rice amerikai külügyminiszter első kínai állomása Szecsuan tartomány volt, ahol több mint 1 hónappal ezelőtt súlyos földrengés történt. Június 29-én Chengduba, a tartomány székhelyére érkezése után közvetlenül a katasztrófa egyik helyszínére, Dujiangyan városba utazott. Itt felkereste a károsultak elhelyezésére szolgáló egyik legnagyobb lakóparkot, megtekintette az amerikai segítséggel létesített víztisztító berendezést. Ő volt a legmagasabb rangú amerikai vezető, aki a földrengés után Szecsuanba látogatott. Többek között leszögezte: mély benyomást tett rá a kínai kormány által elért haladás a mentési munkálatokban és a károsultak otthonainak újjáépítésében.

Rice amerikai külügyminiszter szecsuani látogatása után Pekingbe repült. Aznap este egyórás tárgyaláson vett részt Yang Jiechivel, kínai kollégájával. A megbeszélés után Yang Jiechi kínai és Rice amerikai külügyminiszter újságírók előtt nagyra értékelte a kínai-amerikai viszony utóbbi években történt fejlődését. Kiemelték: a két ország közötti konstruktív együttműködési kapcsolatok további előmozdítása megfelel a két nép alapvető érdekeinek, egyben kedvezően hat a térség és a világ békéjére, stabilitására és fejlődésére is. Yang Jiechi, a kínai diplomácia vezetője többek között ezt mondta.

„A két ország jelentős együttműködést bonyolít le a gazdaság és a kereskedelem, a tudomány és a technológia, az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a végrehajtó hatalom és a terrorizmus elleni harc kérdésében. A két ország érintkezést, kapcsolatot tart fenn és egyezteti nézeteit a fontos nemzetközi és regionális kérdésekben, köztük az érdeklődés középpontjában álló kérdésekben is."

Rice amerikai külügyminiszter kifejtette az amerikai fél álláspontját a tajvani kérdésben. Ismételten kijelentette: az amerikai fél ellenzi Tajvan függetlenségét. Reméli, hogy a Tajvani-szoros két partja közötti viszony tovább javul és fejlődik. Kihangsúlyozta: az Egyesült Államok és Kína az építő jellegű viszonyra alapoz. Az amerikai fél kész megerősíteni a kommunikációt, az együttműködést a kínai féllel a globális kérdések és kihívások rendezésében. Külön említette a Koreai-félsziget kérdését.

„Több területen, így a Koreai-félsziget kérdésében is köszönetemet fejezem ki Kínának azért, mert az vezető szerepet játszik a hatoldalú tárgyalásokban. A kínai fél munkájának köszönhetően jutottak el erre a szintre a hatoldalú tárgyalások. Ilyen erős kapcsolatok révén megvalósulhat a Koreai-félsziget atommentessége."

A két fél véleményt cserélt az iráni nukleáris, a darfuri és a zimbabwei kérdésről is.

Hu Jintao kínai államelnök Rice amerikai külügyminiszterrel találkozva külön említette az Egyesült Állalmok támogatását a szecsuani földrengés után. Erről így beszélt Hu Jintao.

„Bush amerikai elnök és felesége Kína amerikai nagykövetségén személyesen fejezte ki fájdalmát, tiszteletét és gyászát a földrengés áldozataira emlékezve. Tegnap Rice amerikai külügyminiszter látogatást tett a károsult területeken. Mindez az amerikai nép kínaiak iránti baráti érzéseit tükrözi. Az alkalmat megragadva a kínai kormány és nép nevében szívből jövő köszönetemet fejezem ki az amerikai kormánynak és népnek."