Rádiónk tudósítójának jelentése szerint Liu Jian-chao kínai külügyi szóvivő július 1-jei pekingi sajtótájékoztatóján elmondta: a kínai fél ellenezi, hogy bármelyik ország vezetői bármilyen formában fogadják a dalai lámát.
Jelentések szerint mindezt a külügyi szóvivő azzal kapcsolatban mondta, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök június 30-án a francia televíziónak adott interjújában azt állította, hogy ha sikerülne haladást elérni a kínai központi kormány és a dalai láma képviselője közti tárgyaláson, akkor felszámolhatják a pekingi olimpia megtekintése előtt álló akadályokat, és lehetőség szerint augusztusban találkozni fog a Franciaországba látogató dalai lámával.
Az hogy a kínai kormány illetékes szervezete tanácskozik a dalai láma képviselőjével, Kína belügye. A kínai fél ellenzi a tibeti kérdés összekapcsolását az olimpiával, a játékok átpolitizálását, és a tibeti kérdés bármilyen formában történő megvitatását nemzetközi értekezleteken - tette hozzá a külügyminiszter.
|