A közelmúltban rendezték meg a 2008. évi Pekingi Nemzetközi Autókiállítást, melyre kétévente kerül sor. A világ multinacionális autógyártói, alkatrészgyártók és kínai autógyártók a legfrissebb termékeikkel és technikával jelentek meg a kiállításon. A korábbi kiállításokhoz képest nagyobb hangsúly helyeződött a kínai autógyártók által önállóan kifejlesztett és gyártott autókra, alkatrészekre.
A kiállításon a kínai autógyártó vállalatok közel 50 önállóan kifejlesztett új típusú autót mutattak be. Dong Yang, a kínai autóipari szövetség alelnöke így nyilatkozott tudósítónknak.
„Minden vállalat kínai márkájú autót hozott a kiállításra, és minden új típus megtalálható, beleértve a kis- és nagyméretű gépkocsikat."
Világszerte a figyelem középpontjába került a környezetvédelem, az energiatakarékosság és a károsanyag-kibocsátás csökkentése, ezért sok kínai autógyár a tiszta energia technológiájának alkalmazását részesíti előnyben az autógyártás során. Érdemes megemlíteni a nem állami tulajdonú autógyártó vállalatot, BYD Autót, a BYD Group leányvállalatát, mely a kiállításon mutatta be az első új típusú akkumulátorral működő kínai elektromos motorral hajtott gépkocsiját, a BYD F6-ot. Wang Dawei, a BYD vállalat munkatársa a következőket mondta.
„Az autó minden rendszerének működését akkumulátor támogatja, elméletileg a károsanyag-kibocsátás nulla."
Wang úr tájékoztatása szerint a piacon forgalmazott akkumulátort nem alkalmazhatják, hiszen az autó komoly mennyiségű áramot fogyaszt, azonban a lítium-vasszulfid akkumulátor által biztosított áram 3-10-szer nagyobb élettartamot biztosít az általános akkumulátorhoz képest. A BYD vállalat szerint a környezetbarát autó várhatóan idén kerül piacra. Chery Automobile vállalat piacra dobta hibrid szériáját, melynek minden tagja környezetbarát. A Geely Automobile bemutatta az általa kifejlesztett, metanollal üzemelő autót. Fu Changwu, az autómérnökök kínai szövetségének alelnöke kijelentette, hogy a több éves fejlődésnek köszönhetően a kínai autógyártók technológiája egyre érettebb a környezetvédelem és energiatakarékosság terén.
„Az új elektromotoros autó kifejlesztése a világ autóiparának egyik fontos kérdése. Ezen a téren Kína és a fejlett országok között nincs nagy távolság."
Korábban a kínai gyártók főleg az olcsóbb, alsókategóriás autók piacán jelentettek konkurenciát. A kiállításon tudósítónk arról értesült, hogy sok kínai vállalat új gépkocsikat dobott piacra közép- és felsőkategóriában. Ezekkel az a céljuk, hogy felvegyék a versenyt az ismert külföldi autógyártókkal.
Az autók mellett sok kínai gyártó közszemlére tette az általuk újonnan kifejlesztett alkatrészeket, például az autó szívét jelentő motorokat. A China First Automotive Works Group vállalat befejezte az 1-13 literes motorszéria fejlesztését. A Great Wall Motor autógyár bemutatott egy sebességváltót is, melyet fejlett szoftverrel szereltek fel. Az új sebességváltó növeli a működés hatékonyságát és csökkenti a zajt.
Szakértők szerint a kínai gazdaság fejlődésének és a tudományos kutatás hatékonyságának fokozódásának eredményeképpen a kínai autóipar még jobban és gyorsabban fejlődik. Kedves hallgatóink! Ezzel mai adásunk véget ért.
|