Neve ellenére a "száznapos reform" valóban reformsorozat volt, amelynek a századfordulóra tarthatatlanná vált Qing-dinasztia ráncfelvarrása lett volna a feladata. Hogy halaszthatatlan volt már valamiféle társadalmi és intézményi reform, azt nem is vitatta senki, paradox módon még a reform legádázabb ellenségei sem. Az első kínai-japán háborúban elszenvedett vereség, majd az azt követő megalázó, az intellektüelek körében hatalmas elkeseredést kiváltó Shimonoseki-egyezmény 1895-ben ugyanis mindenki számára világossá tette, hogy a modernizációnak nincsen alternatívája. Illetve nincsen más alternatívája, mint az összeomlás.

A reformgondolatok az ország déli részéről indultak el. Ekkoriban nyugati hatalmak tartottak ellenőrzésük alatt több déli területet is, ahol a Qing-udvarnak szinte semmibe sem volt beleszólása, legkevésbé a nyugati értékek, gondolatok, javak rohamos terjedésébe. Nem véletlen tehát, hogy a reformok kulcsfigurája, Kang Youwei (1858-1927) is Guangdongból származott. Megrögzött reformista volt, két könyvet is szentelt a témának (Datongshu 'A nagy egység' és Kongzi gai zhi kao 'Konfucius mint reformer'). Kang Youwei, mint maga is elismerte, részben Kínában működő nyugati misszionáriusok hatására, a japán mintát tartotta követendőnek a modernizáció során, és a monarchia helyett alkotmányozó nemzetgyűlést képzelt el az ország vezetőjeként. Ezek után meglepő, hogy a császár mégis őt bízta meg 1898 júniusában a kormány vezetésével, de hát Guangxu, teljes joggal, igencsak kétségbeesett volt az ország állapota miatt, másrészt pedig a dél-kínai reformerek sikeresen meg is győzték a császárt, hogy a nemzet túléléséhez ezúttal több kell, mint látszatreformok bevezetése. 

Kang Youwei pedig azonnal munkához látott, tucatszám bocsátották ki az ediktumokat, összességében körülbelül félszázig jutottak, azaz kétnaponta hoztak nyilvánosságra egy rendeletet a rendelkezésükre álló rövidke 103 nap alatt.

Az ediktumok próbálták sorra venni azokat a területeket, ahol Kína modernizációja a legelodázhatatlanabb volt. Márpedig ilyen volt jócskán: próbálták például felszámolni a korrupciót, átalakítani az államigazgatási vizsgarendszert, a jogrendszert, a kormányzati struktúrát, az ország védelmi rendszerét, a postai szolgáltatásokat. A császár és a kormányzat a leiratokban kísérletet tett a mezőgazdaság, a gyógyászat, a bányászat modernizálására, és a gyakorlati tudományokat bátorította az újkonfuciánus tanulmányok helyett. Ez utóbbi érdekében diákokat szerettek volna külföldre küldeni, hogy első kézből szerezhessenek majd információkat a világ, de még inkább a technika állásáról, de még inkább változásáról.

És ezek csak a legfontosabb ediktumok témái voltak. Meg kell adni, nagyszabású elképzelések voltak, viszont köszönő viszonyuk sem volt a lehetőségekkel, realitásokkal. Az akkori 15 tartomány közül mindössze egyben hajtották végre az intézkedéseket, a többi tizennégyben kerek perec megtagadták. A „jóból is megárt a sok" szólás rendkívül jól jellemzi Kang Youwei és hívei törekvéseit.

A reformokat, de legalábbis mikéntjét és hogyanját a konzervatív, leginkább mandzsu vezető rétegek természetesen nem nézte jó szemmel. Ők kevésbé radikális és jóval lassúbb változásokat tartottak volna elképzelhetőnek. Habár, hogy tudnak ők nagyon is radikálisok és fürgék lenni, azt azért meg kell hagyni, megmutatták, hiszen szeptember 21-én egy korántsem konzervatív lépéssel az ultrakonzervatívok a politikai opportunista Yuan Shikai hallgatólagos beleegyezésével, Cixi vezetésével államcsínyt hajtottak végre, és a reformpárti császárt elzárták a külvilág elől. Cixi vette át a kormányzás irányítását régensi minőségben. A száznapos reform intézkedéseit gyorsan visszavonták, a hat fő reformert pedig gyorsan kivégezték. Kang Youweit azonban nem. Ő még időben külföldre menekült Liang Qichaóval, és megalapították a Baohuang Hui-t, azaz a Császárvédő Társaságot, és azért küzdöttek, teljesen sikertelenül, hogy Kínának alkotmányos monarchia legyen az államformája. Kang Youwei nem mellesleg talán az első kínai volt, aki Magyarországon is járt. Emigrációs évei alatt látogatta meg a Monarchiát, és versben is megörökítette a „rokon nép" földjén szerzett élményeit.

A sors, illetve a hatalmon levők furcsa fintora, hogy a Qing-dinasztia hátralevő idejében jó néhányat bevezettek a száznapos reform intézkedései közül. Persze tudjuk, ha ketten mondják ugyanazt, az nem ugyanaz. Most is ez történt. Eltörölték a konfuciánus ismereteken alapuló vizsgarendszert, Japán mintára modernizálták az oktatást és a haderőt is, és még kormányzati reformok is be lettek vezetve.

Nem is meglepő ezek után, hogy a történészek ma már más szemmel nézik a száznapos reformereket és ellenfeleiket, mint korábban. Hagyományosan ugyanis a reformerek hősök, Cixiék pedig a csak saját érdekeikkel törődő rosszak voltak. A legújabb kutatások árnyaltabb képet vázolnak fel. Rámutatnak, hogy Kang Youwei és társai reménytelen álmodozók voltak, akik még az ország valódi állapotával, a kor politikai realitásaival sem voltak tisztában. A másik oldalról pedig, mint már volt róla szó, végül is a reformintézkedéseket, ha lassabban is, de bevezették.