A legősibb, ütővel és labdával játszott sport: feljegyzések tanúsága szerint már Kr. e. 2000-ben űzték az ókori Perzsiában, de a kis labda bottal kergetését kedvelték az ókori görögök és a rómaiak is. Később aztán különböző utakon fejlődött tovább: akadt, ahol lóhátról játszották (ebből lett a lovas póló), még később jégre vitték (ebből lett a jégkorong).

A klasszikus változat a középkori Anglia egyik legkedveltebb szórakozásává lett ? Canterbury és Gloucester katedrálisában a színes üvegek némelyikén ma is megcsodálhatóak a gyeplabdázó férfiak alakjai ?, olyannyira, hogy a hadseregben betiltották egy időre, mert a katonák sokkal jobban szerették ezt, mint a harctéren amúgy kétségkívül nagyobb hasznot hajtó íjászat gyakorlását.

A 18. században irdatlan nagyságú pályákon született meg a mai hokira hasonlító játék (a hoki szó egyébként a francia hocquet szóból deriválható, amely görbe pásztorbotot jelent): 12 fős csapatok hajszolták a labdát 150 méter hosszú pályákon. Miután London délkeleti részén 1861-ben megalakult az első egyesület (Blackheath Football and Hockey Club), kezdett szervezett formák közé terelődni a sportág, amelyben húsz évvel később létrejött az országos szövetség is. A gyeplabda eleinte abszolút brit sportnak számított, a századfordulón terjedt el a gyarmatbirodalomban, és azt követően vált a világ egyik kedvelt sportjává.

Olimpiai múltja

Magától értetődő, hogy az 1908-as londoni olimpia hozta a gyephoki premierjét, amely egy kihagyást követően 1920 óta folyamatosan szerepel az ötkarikás programban. Eleinte rendes füvön játszották, majd a hetvenes évektől fokozatosan elterjedt a műfüves változat: a játék magasszintű elsajátításához ez a borítás ma már elengedhetetlen.

A britek bánhatták, hogy megismertették a játék alapjait a meghódított nációkkal, 1928-tól ugyanis azok „visszatámadtak": az amszterdami játékokon India válogatottja győzött, majd ezt követően további öt olimpiai aranyérmet szereztek a szubkontinens legjobbjai, egy 30-as győzelmi szériával a hátuk mögött. A sorozat 1960-ban tört meg, amikor a szomszédos Pakisztán 1-0-ra legyőzte a címvédőt egy legendás mérkőzésen a római fináléban, ám ezt követően újra az indiaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. 1972-ig kellett várni, míg megtört a két távol-keleti náció szériája: ekkor a németek diadalmaskodtak, s ezután már igen változatos képet mutatott a dobogósok sorrendje, 1976-ban például Új-Zéland győzött. Az időközben csúnyán visszaesett ősapák is megrázták magukat, s 1988-ban újra a britek diadalmaskodtak, majd megint egy német korszak következett, míg az utóbbi időben a hollandok remekelnek.

A hölgyek 1980-ban kapcsolódtak be a küzdelmekbe, Moszkvában Zimbabwe győzött, majd egy-egy holland és spanyol sikert leszámítva az ausztrálok domináltak hosszú időn át.

Verseny, szabályok

Mindkét nem 12 csapatot vonultat fel a játékokon, ezek előbb csoportmérkőzéseket vívnak, majd a legjobbak keresztbejátszanak, egyenes kieséses rendszerben.

A szabályok valamelyest hasonlítanak a futballból ismertekre, amennyiben egy 90x55 méteres pályán kétszer tizenegy játékos mérkőzik két félidőn át, igaz, csak kétszer 35 percig; a kiesett időt ugyanúgy a félidők végén számítják be; a kapusnak itt is előjogai vannak, hiszen nem csupán az ütőjével érintheti a labdát, mint a többiek, de bármely testrészével és kézzel is.

A különleges regulák a következők: gól csak a gólterületről érhető el, azaz a kaputól 14.6 méternyire felfestett félkör-vonalon belülről. A játékos nem fedezheti a labdát a testével vagy az ütőjével, ugyanakkor kapura kizárólag az ütő sima lapjával ütheti (a bot „tollának" másik fele gömbölyített). A játékmegszakításokat követően ? ha az nem szabálytalanság miatt történt ? bulizni kell a labdáért, azaz a két vetélytárs igyekszik elhozni a közéjük ejtett labdát.

Szabadütés jár ugyanakkor a különféle szabálytalanságokért, amelyek a következők lehetnek: a labda megütése az ütő gömbölyített felével; játékba avatkozni úgy, hogy az ütő nincs a kézben; a labdába belerúgni, azt megfogni, eldobni; az ütővel sérülésveszélyt okozni, vagy a labdát szándékosan az ellenfél irányába ütni; az ellenfél ütőjét megütni; az ellenfelet ellökni, elgáncsolni, buktatni, megütni; az ellenfél és a labda közé állni testtel vagy odarakni az ütőt. Ilyenkor szabadütés következik ? ha azonban a szabálytalanság a 22 méteres vonalon belül történt, akkor a szabálytalanság súlyától függően büntetőkorner vagy büntetőütés következik. Büntetőkorner akkor jár, ha a védőjátékos szándékosan az alapvonalon kívülre üti a labdát; ha a 25 méteres vonalon belül szándékosan szabálytalankodik; ha a gólterületen belül vétlen szabálytalanságot követ el. A büntetőkornernél a labdát a kaputól 9 méterre helyezik le az alapvonalra, a védők közül öten maradhatnak a gólterületen belül (a többieknek a felezővonalon túlra kell menniük), míg a támadóknak a körvonalon kívül kell tartózkodniuk. A játékosok azután mozdulhatnak meg, ha a labdát elütötték az alapvonalról: ilyenkor az egyik támadó megállítja, a másik pedig vagy továbbpasszolja, vagy kapura lövi ? utóbbi esetben megkötés, hogy ha a labda a kapuba jut, csak akkor számít gólnak, ha a kapu alsó, 45 centi magas, szilárd hátsó tábláját éri ? ha a háló állítja meg, a gól érvénytelen (minden más esetben bármilyen magasságban lehet célozni).

Büntetőütés akkor jár, ha a védő szándékosan szabálytalankodik a gólterületen belül, vagy ha vétlen szabálytalansággal biztos gólt akadályoz meg. A büntetőt lehet kapura simítani vagy emelni, a labdát teljes svunggal megütni nem lehet. A támadó csak egyszer érhet a labdába ? kipattanó nincs, ha nem ér el gólt, a védőcsapat következik.

Forrás: www.mob.hu