Mint minden olyan sportágnak, amelyhez nem kell különösebben bonyolult felszerelés, az ökölvívásnak is igen messzire nyúlik vissza a története. Az első, történelmileg hiteles emlékeket Kr. e. 3000-re datálják a tudósok, egyiptomi ábrázolásokon láthatóak öklüket egymásnak irányzó emberek. Az ókori görögök a Kr. e. 7. század vége felé vették fel az olimpia programjába a bokszot: érdekes, hogy a versenyzők már akkor sem csupasz ököllel püfölték egymást, kezükre puha bőrből készített szíjat tekertek, sőt, még a felkarjukra is, így vették fel a küzdelmet. A rómaiak mindent keményebben csináltak: ők fémbetéttel látták el a "kesztyűket", így nem csoda, hogy a gladiátorok által vívott bokszmérkőzéseken a vesztes többnyire élettelenül terült az összecsapás végén.

A római birodalom bukásával az öklözésnek is leáldozott - legközelebb a 17. századi Angliában találkozunk vele, ahol is egyre gyakoribbakká váltak a csupasz öklökkel vívott véres vásári bokszmeccsek. A szervezett amatőr ökölvívás születését 1880-ra teszik: ekkor válik el a csupasz öklöket preferáló profiboksztól, és alakítja ki saját szabályrendszerét, amely azóta is különbözik a profikétól. Jellemző, hogy ma már az ökölvívás az egyetlen nyári olimpiai sportág, amelyben az úgynevezett profik nem vehetnek részt az olimpiai játékokon.

Olimpiai múltja

Kissé változatos a sportág ötkarikás története, annak ellenére, hogy már az ókori görögök is babérral övezték a legjobb ökölvívó homlokát a régi játékokon. Az athéni szervezők például kihagyták az 1896-os programból, mert túl veszélyesnek találták - kétségtelen, a pontozás, mint olyan, ismeretlen volt akkoriban, azaz az ókori módihoz hasonlóan kiütésig vagy feladásig zajlottak a mérkőzések.

Minthogy a boksz ekkoriban még főképp az Egyesült Államokban örvendett népszerűségnek - igaz, ott óriásinak -, végül is a St. Louis-i eseményen debütált a modernkori játékokon, habár az első torna értékéből levon némiképp, hogy kizárólag amerikaiak indultak el rajta (sokan nem is tekintik hivatalos olimpiai versenyeknek az 1904-est). Londonban természetesen megint lehetett öklözni, 1912-ben aztán újfent hiányzott a programból, minthogy a szofisztikáltabb svédeknél törvény tiltotta a bokszolást, azaz a stockholmi olimpián szó sem lehetett az ökölvívó-torna megrendezéséről.

1920-tól nyerte vissza immár végleges olimpiai státuszát a sportág, azóta folyamatosan a játékok egyik legfontosabb látványossága. Az idő előrehaladtával természetesen sokat változott az arculata: 1952 óta nem vívnak külön a bronzéremért, az elődöntők vesztesei automatikusan harmadik helyezést érnek el. 1984 óta kötelező a fejvédő használata, és az idők során átalakították a mérkőzések lebonyolítását is. Minimálisra csökkentendő a sérülések számát, a háromszor három perces mérkőzés időt felváltotta az ötször két perc, majd a ma is használatos négyszer kétperces menetek sora (nagyobb baj az elfáradó bokszolóval szokott történni, ami a menetek harmadik percében, vagy az ötödik két percben sokkal gyakoribb volt a kimutatások szerint). 1960 óta öt bíró pontoz, az 1988-as, minden addigit felülmúló szöuli botrányokat követően - a leghírhedtebb az azóta profiként világhírűvé vált Roy Jones Jr. döntőbeli megveretése volt koreai vetélytársával: még a hazai versenyző is elnézést kért 3:2-es győzelmének kihirdetése után (a tévés felvételek alapján a betalált ütések aránya 86-32 volt Jones javára) - az AIBA bevezette a pontozógépeket. Eleinte ezek sem hoztak túl nagy sikert: az egyik barcelonai meccs súlyos "elnyomogatása" miatt zár alá helyezték a pontozógépek által rögzített adatsorokat (az egész olimpiáét) - a későbbiekben viszont sikerült annyira finomítani a technikán, hogy túlzottan nagy botrányok ne zavarják immáron a sportág mindennapjait.

Verseny, szabályok

Az olimpiai ökölvívó-versenyek egyik legfőbb furcsasága, hogy az egyenes kieséses rendszerben lebonyolított sportágakkal ellentétben itt nincs kiemelés, azaz egy adott súlycsoport két legjobbja akár az első fordulóban is összetalálkozhat. A mérkőzések 4x2 percig tartanak a ringnek nevezett küzdőtéren, amely nevével ellentétben négyszög alakú, minden oldala 6-6 méter. Ha egy bokszoló egy nagyobb ütéstől megrendül, vagy padlót fog, a mérkőzésvezető közbe lép, és számol rá - nyolcig mindenképpen, addig a bokszoló, ha akar, sem bocsátkozhat újra küzdelembe. Ezt követően folytatódhat a mérkőzés - ha azonban ugyanarra a bokszolóra egy menetben háromszor, vagy a meccs során négyszer számolnak, az illetőt automatikusan leléptetik. Ugyanez a sors vár arra is, aki olyan sérülést szenved, amely lehetetlenné teszi a folytatást (súlyosan vérző fejseb - bár a fejvédő használata az amatőröknél minimalizálta az efféle sérülések számát, inkább az orr vagy a száj vérzése jelenthet problémát). Ha valakire tízet számolnak, és nem áll készen a folytatásra, az K. O-val elveszti a mérkőzést. Szintén korábban ér véget a küzdelem, ha az egyik bokszoló 15 pontos előnyre tesz szert a mérkőzés bármely szakaszában, illetve, ha az egyik fél edzője a törölköző bedobásával a meccs feladását jelzi. Ma már ez ritkább - ha súlyosan egyenlőtlenné válik a küzdelem, a mérkőzésvezetőnek jogában áll beszüntetni az összecsapást.

A leggyakoribb eset azonban az, hogy nyolc perc után a pontozógépek eredményei alapján hirdetik ki a győztest: a pontozás úgy zajlik, hogy ha egy ütésnél az öt pontozó közül három egy másodpercen belül lenyomja a gép megfelelő billentyűjét, akkor azt találatként (ponként) rögzíti a masina. Fontos még tudni, hogy itt is előfordulnak szabálytalanságok, amelyek elkövetésekor a mérkőzésvezető figyelmezteti a vétkest. Nem szabad fejelni, tenyérrel ütni, vesét ütni, "állj" és gong után ütni, továbbá az öv vonala alatt ütni - ha ez utóbbival harcképtelenné teszi valaki az ellenfelet, utóbbit kiszámolja a bíró, de a szabálytalankodót lépteti le. A fejelés, kapaszkodás, passzív, elforduló védekezés szintén tiltott.

Az ökölvívást tizenegy súlycsoportban rendezik meg (48 kg, 51 kg, 54 kg, 57 kg, 60 kg, 64 kg, 69 kg, 75 kg, 81 kg, 91 kg, +91 kg), mindegyikben 32-en indulhatnak: a versenyt megelőző nap reggelén valamennyi bokszolónak mérlegelnie kell, aki akár csak egy grammal nehezebb a megengedettnél, az nem versenyezhet ("átesik a súlyhatáron"). Ezt követően minden egyes nap reggelén, amikor a versenyzőnek mérkőzése van, 8 és 9 között szintén rá kell állnia a mérlegre.

Forrás: www.mob.hu