Relatíve új találmánynak számít a sport színes világában, bár eredete a huszadik század elejére vezethető vissza. Eleinte afféle vízi-show-ként tartották számon: egy ausztrál úszó, Annette Kellerman körbetúrázta az Egyesült Államokat, és egy nagyobbacska üvegmedencében produkálta magát mindenféle akrobatikus mozdulatsort bemutatva. Ebből fejlesztette ki a tulajdonképpeni szinkronúszást az amerikai Katherine Curtis, aki a tízes évek második felében muzsikaszóra adta elő a különböző figurákat. Tanítványai aztán az 1933-34-es chicagói Világkiállításon már csapatként adták elő "kűrjüket", amelyet a konferanszié, a korábbi olimpiai úszóbajnok, Norman Ross "szinkronúszásként" mutatott be, megalkotva a ma is használatos kifejezést.

Igazi népszerűségét azután nyerte el, hogy az egyik legszebb hollywoodi csillag, Esther Williams számtalan musicalben mutatott be vízibaletteket a negyvenes-ötvenes években - körülbelül ezzel egy időben született meg a versenyformula is: Curtis egyik követője, Frank Havlicek lefektette az első szabályokat.

Azóta igazi látványossággá vált a szinkronúszás: a lányok egzotikus fürdőruhakölteményekben, rendkívül gondosan és vízhatlan anyagokkal elkészített sminkben és frizurákkal versenyeznek, ugyanakkor az arzenálból nem hiányozhat az orrcsipesz sem, mely a hosszú, akár félperces víz alatti tartózkodást könnyíti meg. Ez adja egyébként a látszólag oly könnyed úszkálás komolyságát: őrületes tüdőkapacitás szükséges ahhoz, hogy a kűr során több mint három percen át víz alatt legyen az ember feje, ha pedig kiemeli, arcán azonnal megjelenjen a kötelező kelléknek számító mosoly.

Olimpiai múlt

Ez a szakág egyike annak a háromnak, amelyben kizárólag hölgyek versenyezhetnek (a másik kettő: ritmikus gimnasztika, softball). Természetesen akkor került a műsorba, amikor a szülőföldre, és azon belül is a szórakoztatóipar központjába, Los Angelesbe érkeztek a játékok (előtte időről időre bemutatóként már szerepelt az olimpián): 1984-ben szólóban és duettben versenyeztek a hölgyek, és ugyanezen műfajokban osztottak érmeket Szöulban és Barcelonában is. Atlantában csak csapatversenyt rendeztek, Sydney óta megint visszatértek a párosok.

Korábban rendre nagy harc dúlt az oroszok és a sportágalkozó észak-amerikaiak között, mára azonban az oroszok egyre inkább átveszik a hatalmat - a műkorcsolyából ismert rendkívüli művészi érzék itt is mind jobban dominál.

Verseny, szabályok

Mindkét versenyszámban - azaz duettben és csapatban (utóbbit nyolc hölgy alkotja) - kötelező és szabadonválasztott gyakorlatokat kell bemutatniuk a résztvevőknek. Előbbin (ami inkább mondható rövidprogramnak) a párosoknak 2:20, a csapatoknak 2:50 percük van arra, hogy bemutassák a FINA által előírt elemeket (ezek négy éven át ugyanazok a világbajnokságokon, valamint az olimpián), míg a szabadonválasztott duóban 3:30-ig, csapatban 4 percig tarthat (de plusz-mínusz 15 másodpercet engedélyez a szabály).

A gyakorlatokat bírók pontozzák: két ötös panel foglal helyet a medence két oldalán, tagjai a szabályok szerint a következő szempontrendszer szerint minősítenek, tizedespontossággal, 0-és 10 között. Teljesen elrontott: 0 pont. Alig észrevehető: 0.1-1.9. Igen gyenge: 2-2.9. Gyenge: 3-3.9. Alig kielégítő: 4-4.9. Kielégítő: 5-5.9. Megfelelő: 6-6.9. Jó: 7-7.9. Nagyon jó: 8-8.9. Kitűnő: 9-9.4. Majdnem tökéletes: 9.5-9.9. Tökéletes: 10.

Egy gyakorlatra - a műkorcsolyához hasonlóan - két pontszámot adnak: az egyik ötös csoport a technikai kivitelezést pontozza (itt az egyes elemek végrehajtása számít), míg a másik a művészi benyomást figyeli, ahol is a koreográfiát, a zeneválasztást (e kettő esik a legnagyobb súllyal latba: 40 százalékkal), a szinkronizációt, a nehézséget és az előadásmódot díjazzák. A hét pontszámból a legmagasabb és a legalacsonyabb kiesik, a maradék öt végösszegét pedig összeadják. Érdekesség, hogy a rövidprogram és a kűr ugyanolyan súllyal esik latba: a két pontszám egyenértékű, összesítésük alapján jön ki a végeredmény.

Forrás: www.mob.hu