A kínaiak százéves álma valósult meg azzal, hogy megrendezhetik a 2008. évi nyári olimpiai játékokat. He Zhenliang a Kínai Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökének véleménye szerint a pekingi olimpiai játékok egyben lelkesítően hatnak az egész nemzetre.
Erről 79 éves He Zhenliang így beszélt: a kínaiak magabiztosak lesznek, s mint azt Mao Zedong volt államfő mondta, megállják a helyüket a világban.
A pekingi olimpiai játékok világraszóló esemény, ezért He Zhenliang kora és a nagy meleg ellenére fáradhatatlanul népszerűsíti az olimpiai eszmét. Július 24-én Pekingben Pierre De Coubertin báró "Olimpiai Nyilatkozata" kínai kiadásának ceremóniáján. Utána a Guangdong tartományba utazott, ahol az „olimpiai kultúra Kínában" elnevezésű program megnyitóján vett részt.
He Zhenlianggal a Xinhua hírügynökség tudósítója készített interjút. He úr világos színű öltönyben volt, arany keretes szemüvegében, nyugodtan válaszolt a kérdésekre. Ő volt az, aki kétszer is benyújtotta a pályázatát az olimpiai játékok rendezési jogáért, első alkalommal nem Peking nem járt sikerrel, de másodszor megkapta a rendezés jogát.
Hét évvel ezelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy Peking szervezheti meg a 2008. évi nyári olimpiai játékokat, ami Kína és a világ sporttörténetének jelentős eseménye lesz. He Zhenliang véleménye szerint az örökség nemcsak tárgyi, hanem hosszú távú szellemi örökség, a kínaiak önbizalmát erősítő esemény. Mint mondta, bízik abban, hogy az olimpiai játékok egy olyan vidám „pillanat" lesz, amelyben a kínaiak tudnak jobban tudnak ötvöződni a világgal, s egyben meg is tudnak mutatkozni a világ előtt.
Az interjúban He Zhenliang mindvégig, amíg a sportról beszélt, a hangneme csendes, nyugodt volt. Néhány hónappal ezelőtt egyes a tibeti szeparatistákat támogató csoportok megakadályozták a pekingi olimpiai játékok tengerentúli fáklyás váltófutását. Amikor He úr erről beszélt, felindultan mondta: a tibeti szeparatisták megpróbálták lerombolni Kína és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság imázsát. Cselekedetük végső eredménye az, hogy önmagukról állítottak ki bizonyítványt, és egész világ világosan felismerte kísérletük szándékát. Az olimpiai játékok minden nemű ideológia felett áll, egyesíti a világ ifjúságát.
He Zhenliang a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, az olimpiai kulturális és oktatási bizottság elnöke. He Zhenliang irodája a pekingi Chaoyang Parkban található. Az épület mellett néhány ember tornázik, s közelben található az olimpiai játékok strandröplabda pályája. Mi az olimpia szelleme? He úr egyszerűen szavakkal magyarázta: a verseny fontos, de ennél még értékesebb az, hogy sportolók minden erejükkel magasabb célért küzdenek. Mint mondta, történelmi okokból kifolyólag a kínaiak túlságosan az eredményekre koncentrálnak, ezért ő arra törekszik, hogy a honfitársai igazán megismerik az olimpia lényegét.
Peking kétszer pályázott az olimpiai játékok rendezési jogáért, He Zhenliang mindkét alkalommal beszédet tartott a választási bizottság tagjai előtt, kulcsfontosságú személy a pekingi olimpiai játékok létrejöttének folyamatban. A siker után He megnyugodott. Elmondta: a legnagyobb álma már megvalósult, már csak csendes életre vágyik.
Egy amerikai tudósító megkérdezte tőle, hogy az olimpiai játékok megváltoztatja-e Kínát, vagy Kína változtat az olimpián? Erre He Zhenliang azt válaszolta, hogy a pekingi olimpiai játékoknak köszönhetően Kína fejlődése gyorsabb ütemű lett. A reformot és nyitást Kína önszántából választotta, nem külső nyomásra. Ugyanakkor a kínaiak pozitív hozzáállása biztosan hatással lesz az olimpiai játékokra.
Augusztus 5-én az olimpia szent tüze megérkezett Pekingbe. He Zhenliang a büszke fáklyavivők egyike volt. Hosszú évek erőfeszítése után 50 métert maga is kocoghatott a fáklyával.
|