A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2008-12-19 13:45:26    
Metángáz használatával mindenki jól jár

CRI
A metán az egyik legtisztább fűtőanyag, amely a hulladék lebomlása során keletkezik. Vannak olyan területek, ahol kőolaj, gáz és szén helyett már metánt használnak. A falvakban a metánt az emberi és az állati ürülék, valamint különféle hulladékok felhasználásával állítják elő, amit a mindennapi főzés vagy fűtés során használnak fel. Az előállítás során keletkező hulladék pedig igen jó minőségű trágya, amit a mezőgazdaságban lehet hasznosítani. Mai adásunkban a délnyugat-kínai Guangxi Zhuang Nemzetiségi Autonóm Területre utazunk, ahol több helyen is használnak metángázt.

Tudósítónkat úgy tájékoztatták, hogy azokon a területeken, ahol metángázt használnak, tisztább a levegő, a hegyek zöldebbek és a parasztok is tehetősebbek. Hu Decai, a térség tisztviselője erről a következőket mondta.

„A metán alkalmazásával megoldódott a parasztok fűtőanyaggondja, egyúttal sikerült megállítani az erdők fogyását, valamint az állati melléktermékek is felhasználásra kerülnek, és még a jó minőségű műtrágya is biztosított."

A Gongchen Yao nevű nemzetiségi járás Guilin város közelében fekszik, ahol közel 300 ezren laknak. Itt majdnem minden családnak van metánmedencéje. A metángáz előállítása és alkalmazása hatással van a guangxi gazdaság fejlődésére is. Jiang Ruohai, Guilin város erdészeti hivatalának alelnöke így nyilatkozott tudósítónknak.

„A metángáz alkalmazásának köszönhetően Guilinban a fákkal borított területek nagysága 1980-ban még csak 37,07% volt, de ma ez a szám már 66,45%."

A metánnak köszönhetően a járás komoly hírnévre tett szert, és még külföldiek is érkeznek ide, hogy tanulmányozzák a helyi módszereket. Li Fangzhen, a térség szegényeket segítő osztályának vezetője elmondta, hogy Guangxi Autonóm Terület már számos afrikai ország delegációját fogadta. Meglátása szerint a külföldiek nagyon érdeklődnek a metángáz fejlesztése iránt.

„Afrikában nagyon meleg van, ami hasonlít Guangxi éghajlatához, ezért a lehetőségek az afrikai kontinensen is adottak metánmedencék építéséhez." 

Megközelítőleg a kínai falvakban több mint 200 millió pottyantós WC van, és évente a falusi állattartás során több 2 milliárd tonna ürülék képződik, amit nem hasznosítanak. Ez negatív hatást gyakorol a parasztok életminőségére, és betegségeket, járványokat is okozhat. Régebben a parasztok szenet vásároltak, és fákat tüzeltek el. A szén megvásárlása növelte a családok kiadását, a fák kivágása pedig rosszat tett a környezetnek, arról nem is beszélve, hogy a szénből felszabaduló szulfid-dioxid lerakódik a hegyekben jelentősen szennyezve annak levegőjét. Azonban a metántechnológia használatával a fák kivágása minimálisra csökkenthető, és az ürülék elhelyezése sem jelent többé gondot.

Ha Kínába utaznak, látogassanak el Guangxiba, és saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy a metántechnológia milyen hasznot hoz az ott élőknek.