A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-02-12 20:45:26    
Mit mutatnak a külkereskedelmi forgalom számai?

CRI

A Kínai Fővámhivatal február 11-én közzétett adatai szerint januárban a kínai kereskedelmi forgalom értéke 29%-kal csökkent az előző év azonos időszakáéhoz képest. Ez volt az egymást követő harmadik havi visszaesés. Kína külkereskedelme továbbra is visszaesőben van ugyan, de a kivitel növelésének esélyét illetően jó jelek mutatkoznak.

Az év első hónapjában a kínai export értéke 17,5, a behozatalé pedig 43,1%-kal csökkent. A külkereskedelmi aktívum 39 milliárd 11 millió dollár volt. Szakértők megjegyzik, hogy a fővámhivatal elemzéseiben szerepet kap, hogy a kínai hagyományos holdújévet az idén nem februárban, hanem januárban ünnepelték. Ezért az idei év januárjában a munkanapok száma öttel kevesebb volt, mint a múlt év első hónapjában. A holdújévi tényező hatásának figyelmen kívül hagyásával az idei januári kivitel értéke a múlt év hasonló időszakához képest 6,8, az múlt év decemberéhez képest pedig 10,1%-kal lett volna több. Ezzel kapcsolatban Zhang Yan, a Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság alá rendelt Külgazdasági Kutatóintézet vezetője megállapította: ez azt mutatja, hogy a kivitel helyzete jobbra fordult.

„A múlt év negyedik negyedévéhez képest a friss havi külkereskedelmi mérleg a visszaesés mérséklődését mutatja és elősegítheti a bizalomerősítést. Az amerikai pénzügyi válság hátterében eddig egy sor intézkedést tettünk a külkereskedelem és a gazdaság növekedésének biztosításáért. Januárban már eredményeket kezdtek mutatni a megtett lépések" - állapította meg Zhang Yan.

Az elmúlt évtől kezdődően a kínai kormány négy alkalommal emelte az adó-visszatérítést. Segítették az exportra termelő kis- és közepes vállalkozásokat finanszírozási gondjaik rendezésében. A vállalatok maguk is nagy erőfeszítéseket tettek termelésük hatékonyságának emeléséért, önköltségük csökkentéséért, exportcikkeik szerkezetének javításáért. A kormány és a vállalatok lépései aktív szerepet töltenek be a kínai külkereskedelmi mérleg megőrzésében.

Kína külkereskedelmi forgalma három, egymást követő hónapban csökkent. Az import csökkenésének mértéke mindig nagyobb a kivitelénél, az idén januárban 43,1% volt. A múlt év decemberéhez képest pedig több mint 20%. Song Hong, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia szakértője a fontos importcikkek világpiaci árcsökkenésével és a kivitel visszaesésével okolta az behozatal nagymértékű csökkenését. A többi között megjegyezte:

„Kína exportján belül nagy szerephez jut a bérmunka jellegű feldolgozóipar. Például sok alkatrészt kell behozni egy kivitelre gyártott számítógép összeszereléséhez. Az export értékének csökkenése a behozatal értékének visszaesésével is együtt jár."

Kína külkereskedelmi mérlegének alakulása főbb kereskedelmi partnereink, köztük az Egyesült Államok, az Európai Unió, Japán gazdasági felépülésétől függ. Januárban a Kína és az Egyesült Államok, az EU, Japán és más fontos kereskedelmi partnereink közötti kereskedelmi forgalom értéke több mint 15%-kal zsugorodott. Ebből kiderült, hogy a külső igények tovább csökkennek. Song Hong szerint még korai a január külkereskedelmi adatokból arra a következtetésre jutni, hogy újabb lendületet vett a kínai külkereskedelem.

Zhang Yan szakértő szerint a külkereskedelmi forgalom alakulására a külső szükségletek csökkenése és a kivitel elősegítésére tett ösztönzési intézkedések egyaránt hatnak.

„Az exportcsökkenést nagymértékben a megrendelések csökkenése, a lassú fizetés, vagy a megrendelt áruk átvételének elutasítása okozta. Ez a helyzet az első negyedévben még fokozódhat, hiszen az amerikai, a japán és az európai gazdaság tovább esik. Ugyanakkor a kínai kormány gazdaság- és exportösztönzési intézkedései még jobban érvényesülnek majd" - szögezte le Zhang Yan.

A szakember optimista előrejelzése szerint: az idei év második negyedévben a kínai kivitel helyzete jobbra fordulhat. Ezt azzal magyarázta, hogy a 4000 milliárd jüan értékű gazdaságélénkítési program egyre jobban érezteti hatását, s ez elősegítheti az acélipar, a színesfémipar, a vegyipar és az építőanyag-ipar növekedését. Mindez a behozatal újbóli fokozódását is eredményezheti.

ÉRINTETT TARTALMAK