A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-03-12 10:38:14    
Befejezte KNPTT plenáris ülésszaka munkáját

CRI

Tudósítónk jelentése szerint a Kínai Népi Gyűlés Politikai Tanácskozó Testület 11-ik állami bizottságának 2-ik plenáris ülésszaka március 12-én délelőtt Pekingben befejezte munkáját. Hu Jintao, Wu Bangguo, Wen Jiabao, Jia Qinglin és más országos és párt vezetői vett részt a záró ceremónián.

Jia Qinglin, a KKP Központi Bizottságának állandó tagja, a KNPTT elnöke elnökölte a záró ülést. Beszédében kifejtette, hogy az ülés során a KNPTT tagjai tárgyaltak és tanácskoztak a gazdaság stabil fejlődéséről és a társadalom biztonságáról, amelyekkel fontos javaslatokat adtak ki a pártnak és a kínai kormánynak.

Jia Qinglin elmondta, hogy az idei év egyik fontos időpont a pártnak és az országunknak. Reméli, hogy a KNPTT még többet előkészíhet a gazdaság fejlődésére és a társadalom biztonságának védelmére. Mindig fegyelmüket fordítani kell az emberek életének javítására annak érdekében, hogy a társaság harmanikusan fejlődik.

ÉRINTETT TARTALMAK