A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-03-12 20:30:16    
Kína erélyesen tiltakozik a washingtoni beavatkozás miatt

CRI

A kínai Országos Népi Gyűlés külügyi bizottságának vezetője március 12-én tartott beszédében erősen tiltakozott az amerikai képviselőház által a tibeti ügyekkel kapcsolatban elfogadott határozat ellen.

A vezető emlékeztetett arra, hogy március 11-én az amerikai képviselőház Kína álláspontját figyelmen kívül hagyva elfogadta a tibeti ügyekkel kapcsolatos, Kína-ellenes törvényjavaslatot, amely szándékosan eltorzította a tibeti demokratikus reform történelmi tényeit, hangsúlyosan elismeréssel szól a hosszú ideig a haza szétszakításával foglalkozó dalai lámáról, bírálja a kínai kormány nemzetiségi és vallási politikáját. A vezető úgy fogalmazott, hogy a határozat komolyan megsérti a nemzetközi kapcsolatok alapvető szabályait, durván beavatkozik Kína belügyeibe, bántja a kínai nép érzelmeit.

A vezető megállapította: a központi kormány és a dalai láma klikkje közötti nézetkülönbség és a köztük lévő ellentét nem nemzetiségi alapú, és nem is vallási, továbbá: nincs köze az emberi jogok, vagy az önrendelkezés kérdéséhez. A konfliktus lényege: az egység, vagy a szeparatizmus. A vezető erélyesen felszólította az amerikai képviselőházat arra, hogy az érintett képviselők tartsák be a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit, tartsák tiszteletben a tényeket és számolják fel előítéleteiket.

ÉRINTETT TARTALMAK