Március 13-án Pekingben lezárult a kínai Országos Népi Gyűlés idei ülésszaka, amelyen szavazással elfogadták a kormány munkájáról szóló beszámolót, ratifikálták a gazdaságélénkítő és beruházási csomagot. Az ülésszakot követő sajtókonferencián Wen Jiabao kormányfő válaszolt a kínai és külföldi tudósítók kérdéseire egyebek között a válság elleni kínai gazdaságélénkítési lépésekről. A sajtókonferencián a kínai kormányfő hangsúlyozta: Kína bizakodással tekint a pénzügyi válság leküzdésének folyamatára és kész együttműködni a nemzetközi közösséggel a gazdasági nehézségek kihívása elleni küzdelemben.
„Gondoljunk arra, hogy jövőre ismét lesz tavasz, szebb, mint az idei. Arra számítok, hogy a következő évben sokkal jobb lesz a gazdasági helyzet Kínában és az egész világon."
A kormányfő egy a klasszikus kínai versre utalva juttatta kifejezésre bizakodását. Sajtókonferenciájának kezdetén a kormányfő a nemzetközi pénzügyi válságról beszélt. A több mint két órán át tartó sajtókonferencián a tudósítók összesen 23 kérdést tettek fel, melyek 70 százaléka a globális monetáris krízis leküzdése érdekében foganatosított kínai gazdaságélénkítő intézkedésekkel volt kapcsolatos. A kínai kormányfő részletesen kitért a kormány által kidolgozott, 4 ezer milliárd jüan értékű befektetési csomagra.
„A 4000 milliárdos gazdaságélénkítő terv a következő négy részt tartalmazza: a kormány nagy összegű befektetetését, a termelő ágazatok nagyszabású kiigazítását és fellendítését, a technológiai innováció folytatását, és a társadalombiztosítás nagymértékű kiterjesztését." A kormányfő megjegyezte: a kormánynak 1180 milliárd jüan értékű beruházását főként a népjólét biztosítását szolgáló építkezési objektumokra, a termelő ágazatok rekonstrukciójára, az ökológiai környezet védelmezésére és jelentős infrastrukturális létesítmények építésére fordítjuk."
A kormányfő kijelentette: Kína felkészült a hosszú ideig tartó pénzügyi válság kezelésére. Olyan intézkedéseket is tett, amelyekkel az eddiginél még sokkal nagyobb nehézségek leküzdésére készülnek. „Bármikor, ha szükséges, új lépéseket tudunk tenni a gazdaság hatékonyabb élénkítése érdekében" - mondta a kormányfő.
Jelenleg Kína 2000 milliárd dollár értékű devizatartalékkal rendelkezik, s az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője. Kína a biztonság, és az értékmegőrzés elvéhez ragaszkodva gazdálkodik a devizatartalékkal. Kína egyúttal nagy figyelemmel kíséri az USA gazdaságának fejlődését, s arra szólítja fel az amerikai kormányt, hogy biztosítsa Kína pénzügyi vagyonának biztonságát.
Másik témakört érintve, egy tudósítónak arra a kérdésére, hogy milyen hatással van a kínai-francia viszonyra Nicolas Sarkozy francia elnök találkozója a dalai lámával, Wen Jiabao hangoztatta: a Kína és Franciaország között felmerült problémák nemcsak Kína alapvető érdekeit, hanem a kínai nép érzéseit is megsértették.
„Tavaly volt a kínai-francia diplomáciai kapcsolatok felvételének a 45-ik évfordulója. Ezekben az években a kapcsolatok fejlesztésének útja göröngyös volt ugyan, de kapcsolataink mégis fejlődtek. A kínai kormányfő annak a reményének adott hangot, hogy a francia fél világos magatartást tanúsít a Tibetet érintő kérdések kapcsán a kínai-francia kapcsolatok mihamarabbi helyreállítása érdekében. Ez összhangban van nemcsak a két ország, hanem Közép-Európa érdekeivel is."
|