A monda szerint az időszámításunk előtti 475 és 221 között a Songguo-fejedelemség uralkodása idején volt egy paraszt, aki reggeltől estig dolgozott a mezőn. A bő termést hozó években is alig tudta eltartani magát. Amikor természeti csapások sújtottak, nap mint nap éhezett. Szeretett volna javítani életkörülményein, de egyáltalán nem volt vállalkozó szellemű, és a küzdeni akarás sem volt az erőssége. Csak a szerencséjében bízott.

Végül az áhított szerencse bekopogtatott hozzá. Késő ősszel egy nap a szántóföldön dolgozott. A közelben vadászók hangos robajjal üldözték a kis vadállatokat, amelyek lélekszakadva menekültek. Egyszerre csak a paraszt földjének szélén egy vadnyúl nekifutott egy fának, és azonmód ki is múlt.

Aznap a földműves tele is tömte a bendőjét a nyúlhúsból.

Attól kezdve nem dolgozott többé a mezőn, hanem reggeltől estig a szerencsét hozó fánál várakozott, hátha ismét szerencséje lesz.

A „Nyúlra várva a fánál" közmondás olyan embereket ábrázol, akik arról ábrándoznak, hogy munka nélkül is betevőhöz jutnak, vagy akik szűk látókörűek, és képtelenek tanulni a korábban történtekből.