A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-03-20 21:32:52    
Új technológiák a környezetvédelem jegyében

CRI
Március 19-én Pekingben megnyílt a 2009-es Nemzetközi Tudományos és Technikai Kiállítás, mely öt napon át várja az érdeklődőket. A kiállításon számos élenjáró, kínai tervezésű és gyártású technológiát mutatnak be a tudomány és a technológia területén. A kínai Tudományos és Technológiai Minisztérium egyik tisztviselője aznap kijelentette, hogy az energiatakarékosság növelése, a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében és az új energiák kifejlesztésének területén az új technológiák nemcsak a nemzetközi monetáris válság kezeléséhez szükségesek, hanem egyben a kínai gazdaság és társadalom fenntartható fejlődésének nélkülözhetetlen elemei. A következőkben erről hallhatnak részletesebben.

Az említett tudományos-technológiai kiállítás az eddigi legnagyobb ilyen jellegű kínai kiállítás, melyen több mint száz kínai vállalat és kutatóintézet vesz részt. A kiállítás összterülete 23 ezer négyzetméter.

Tudósítónk a helyszínen arra lett figyelmes, hogy többen egy termelési folyamatot bemutató makettet vesznek körbe, melyet a kínai kőolajipari Sinopec Group állított ki. Wang Le úr, a vállalat illetékes felelőse a nézelődőket úgy tájékoztatta, hogy a maketten keresztül nagyjából megismerhetik az energiatakarékosság érdekében hozott konkrét lépéseket a termelés folyamatában.

"Vállalatunknál tanulmányoztuk az ipari szennyvíz újbóli felhasználásának módszereit. Például a szennyezett vizet magas minőségű ipari vízzé alakítjuk át. A vizet két réteg fólián szűrjük át. 2008-ra nagy arányban csökkent az ipari vízfogyasztás, a 2005. évihez viszonyítva 320 millió tonnával kevesebb volt."

Értesülések szerint a kiállításon bemutatásra került új kutatási vívmányok között vannak önálló kutatású és fejlesztésű, termonukleáris reakciók kutatásában használatos kínai laboratóriumi berendezések, a szennyezett levegőt visszafogó rendszer, napenergiával működő lámpák, szélenergiát hasznosító generátorok.

Wang Gang kínai tudományos és technológiai miniszter a kiállítás megnyitóján elismeréssel szólt arról, hogy a kiállításon megtekinthetők Kína új tudományos és technológiai vívmányai, melyek az energiatakarékosság csökkentésében és az új energiák felhasználásában segíthetnek. Wang Gang megjegyezte, hogy a globális pénzügyi krízis egyre nagyobb hatással van a kínai reálgazdaságra. Ennek ellenére a kínai kormány továbbra is fontos feladatának tekinti az új energiaforrások alkalmazását és új technológiák kifejlesztését az energiatakarékosság és a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. Az elkövetkezendő időszakban a kínai kormány további támogatást fog nyújtani ennek a feladatnak a véghezviteléhez.

"A kormány terve szerint 2010-re az egységnyi GDP-re jutó energiafogyasztás 20%-kal fog csökkenni a 2005. évihez viszonyítva, a fő szennyező anyagok kibocsátása pedig 10%-kal. Ennek a tervnek megvalósítására számos élenjáró technológiát sikerült kidolgozni. Jelenleg egyrészt fel fogjuk gyorsítani ezeknek az élenjáró technológiáknak az elterjesztését, másrészt fokozni kell a technológiai és tudományos együttműködésünket más országokkal" - hangsúlyozta a miniszter.

"Hazánknak, mely kötelezettséget vállalt a globális kérdések rendezésére, az eddiginél még nyitottabb magatartást kell tanúsítania a nemzetközi technológiai kritériumok kidolgozásában az erőforrásokkal való takarékosság, a károsanyag-kibocsátás területén. Aktívan kell hozzájárulnunk a nemzetközi termonukleáris reakciókról szóló terv és a nemzetközi hidrogénenergetikai partneri terv érvényesítéséhez és más nagyméretű projektek megvalósításához annak érdekében, hogy közösen építsük ki a technológiai együttműködés platformját a fenntartható fejlődés területén" - mondta Wang Gang.

ÉRINTETT TARTALMAK