Megéhezett egy tigris, ennivaló keresése közben találkozott egy rókával. Már éppen neki akart rohanni a rókának, hogy felfalja, az azonban rákiabált: "Megállj, nézd meg jól, ki és mi vagyok!"
Meglepődött a tigris, " Vajon ki és mi vagy?" "Az Isten küldött le a földre az állatok királyának. Ha megeszel, az Isten fog megbüntetni. Különben is, láthatod, hogy minden állat fél tőlem."
A megzavarodott tigris nem tudta mitévő legyen, tétovázott, mert azért mégsem akart lemondani az ínyencségről. Erre a róka azt ajánlotta: "Kövess, majd meglátod, hogy minden állat menekülni fog előlem. Ez mindent bizonyít."
A tigris tehát a rókát követte az úton, és valóban, amerre csak mentek, eszveszetten menekültek az állatok. A tigris elhitte, hogy a róka tényleg az állatok királya, különben miért menekülnének az állatok előlük, pedig az igazság az, hogy az állatok a tigris láttán futottak el, egyetlen állat sem rohant el a róka miatt.
A kínai emberek olyan emberről szokták mondani, hogy "a róka kihasznlája a tigris rettentő erejét", aki kihasználja vezetőjének hatalmát saját érdekeinek megvalósítására.
De az aforizma azt is akarja mondani az embereknek, hogy minden esetet, személyt vagy annak cselekedetét csak a látszat alapján nem szabad megítélni. Látni kell a lényeget is, máskülönben a látszat becsapja az embert.
|