Vértes Klára először 1983-ban látta meg Pekinget, akkoriban a kettes körgyűrű keleti részén, a Jianguomen környékén laktak. Azóta több mint 25 év telt el? A régi időket a mával összehasonlítva, ezeket mondta:

„Annak idején, ahol laktunk, onnan végig lehetett látni egészen a Tienanmen térig, mert szinte nem volt magas épület. Az első igazán magas épület a Chang 'An sugárúton lévő Friendship, vagyis Barátság áruház melletti nagy csoki barna hát volt. Azóta már rá sem lehet ismerni a városra, fantasztikus átalakuláson ment keresztül. Peking teljesen megváltozott, néha felelevenítjük a régi részeket, de már csak mi idősebbek emlékszünk arra, hogy hogyan is néztek ki, mi, hol volt? Aki most jön, annak elképzelése sem lehet a nem olyan régi, de mégis réginek számító Pekingről. Egy szóval: 1983-tól is óriási fejlődésen ment keresztül ez a város."

Az itt töltött több mint egy évtizedben a Vértes házaspár jól érezte magát, és az országban sok helyre el is jutottak a gyerekeikkel, akik itt jártak iskolába. Míg a gyerekek tehát jól megtanulták a nyelvet, ők csak a legalapvetőbb szavakat és mondatokat sajátították el. Ennek ellenére mindig jól tudtak a helyi kínaiakkal kommunikálni.

„Én igazán nagyon sajnálom és valamennyire szégyellem is, hogy ennyi év alatt nem tudtam megtanulni kínaiul. De amit tudok, az arra elegendő, hogy elboldoguljak, ha megyek a piacra, vagy az üzletekbe körülnézni. Talán ez alkati adottság is: így is el tudom intézni, amit akarok, elboldogulok."

Vértes Klára szerint a városban tapasztalt óriási változások mellett láthatóan az emberek élete is nagyon más lett.

„Azt érzékelem, hogy sokkal jobban élnek az emberek, mint korábban, de most is ugyanúgy kedvesek, segítőkészek. Én a tapasztalataim alapján csak kellemes dolgokat tudok mondani, mert a hosszú évek alatt, amíg itt éltünk, és amióta visszajárunk, sosem ért minket kellemetlenség."

Klára imádja kínai kultúrát, a konyhát, sokat olvasott Kínáról. De mi az, amit a leginkább vonzónak tart benne? ? kérdeztem.

„A művészetük, a kézműves termékeik mindig lenyűgöznek. Gyönyörűek a kézimunkáik, a ruháik, a porcelánokat már említenem sem kell. Ezernyi apróság, ami mindannyiszor lenyűgöz, ahányszor csak látom. Például számomra máig megfejthetetlen,, hogy hogyan lehet egy kis üveg palackot belülről megfesteni? De a legkülönbözőbb faragásokat is említhetném. Rendkívül értékelem a művészi munkát."

Mindig sok-sok kézműves emléktárgyat vett és vitt haza magának és ajándékként. Ha vendégeket fogad, olykor kínai ételeket is főz nekik; Pekingben egy főzőtanfolyamon is részt vett. Például miket készít? ? érdeklődtem.

„Amit én főzök, biztosan nem ugyanolyan ízű, mint amit itt kapunk. Az itteni az autentikus kínai, de „emlékeztetőnek" azt is szeretjük, amit én kotyvasztok. A vendégeimnek pedig elég különlegesség, hogy pesti háznál eszik a mogyorós csirkét, vagy az édes-savanyú sertés húst. Meg kell jegyeznem, hogy itt most megint sok-sok új ételt ettünk, olyanokat, amilyeneket még sosem kóstoltam. Nagyon finom volt!"

Magyarországon intenzív munka várja a társaságnál. Konkrétan mi a munkája, és szereti-e ezt csinálni? ? kérdeztem végül, hiszen ez a munka viszonylag új a számára, nem rég választották meg a szervezet főtitkárának.

„Folyamatosan el vagyunk látva munkával, mert nem csak az a teendőm, hogy havonta előadásokat szervezek, tehát témákat és előadókat keresek, hanem a társasági adminisztrációt is vinnem kell. Be kell vallanom, hogy nagy kedvvel csinálom, nagyon élvezem, és nagyon remélem, hogy még sokáig fogom tudni csinálni."