A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-05-20 20:14:01    
Alkalom a válságban a kínai vállalatok számára

CRI
Wu Xilin, a kínai kereskedelmi minisztérium külföldi beruházással és gazdasági együttműködéssel foglalkozó hivatalának vezetője április 29-én pekingi sajtótájékoztatóján kifejtette: a globális pénzügyi válság nagy hatással van a kínai vállalatok határon túli beruházásaira és fejlesztéseikre. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kínai vállalatok fontos stratégiai időszakba kerültek és nagy lehetőség előtt állnak, hiszen ebben a helyzetben még nagyobb jelentőséggel bír a kínai vállalatok határon túli beruházásának megvalósítása.

Wu Xilin elmondta: a globális pénzügyi krízis hatására a határon túli beruházásokkal foglalkozó kínai vállalatok az eddigi legnagyobb kihívással néznek szembe. Ez főleg a következőkben nyilvánul meg.

„Először, a kínai vállalatok pénzforráshoz jutása nehezebbé vált; másodszor: nőttek a piaci veszélyek és a világgazdaság több bizonytalansági tényezőt idézette elő. Mindez fokozta és fokozza a veszélyeket, amelyekkel a kínai vállalatoknak szembe kell nézniük. Harmadszor, egyre fokozódik a munkaügyi feszültség".

De Wu Xilin szerint a kihívások ellenére a válság alkalmat is jelent a kínai vállalatok számára. Példaként említette, hogy jó állapotban van a kínai makroszintű gazdaság, bőségesen áll rendelkezésre devizatartalék, növekedett a határon kívüli beruházások lehetősége, az erős vállalatok, illetve vagyonuk felvásárlására, s csökkent a kínai beruházások önköltsége.

Értesülések szerint az idei év első negyedévében Kína a határon túli nem pénzügyi jellegű - tehát közvetlen - befektetéseinek értéke elérte a 3,7 milliárd dollárt, ami az előző év azonos időszakához képest nagymértékű csökkenést mutat. Ugyanebben az időben Kína külföldi projektjeinek értéke meghaladta a 12 milliárd amerikai dollárt, több mint 30 %-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest és jelentős mutatója a kínai külgazdaságnak. Kína 2 milliárd amerikai dollár értékben exportált munkaerőt külföldre, ami 10 %-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A kínai vállalatok határon kívüli beruházása során igyekszenek több módon megvalósítani beruházásaikat, együttműködéseiket. Például gazdasági és kereskedelmi együttműködési övezetek létrehozásával elősegítik több kínai közepes és kis vállalat befektetéseit. Zhang Yansheng, a Kínai Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság külgazdasági kutatóintézetének vezetője erről szólva megjegyezte:

„Például az egyik kínai nagy elektronikus háztartási készülékgyártó vállalat - a Haier - gazdasági és kereskedelmi együttműködési zónát hozott lére Pakisztánban. A vállalat ezzel elősegítette több kis és közepes vállalat külföldi beruházását és termékeik külföldi piacokra juttatását."

A kínai vállalatok határon kívüli beruházásai elősegítésének nagy jelentősége van a jelenlegi pénzügyi válságban. Erről szólva Wu Xilin megállapította:

„A nemzetközi pénzügyi válság nagymértékben befolyásolja a világgazdaság alakulását, de a gazdaság globalizálódásának tendenciája változatlan, a helyzet továbbra is stratégiai alkalmat jelent a kínai vállalatoknak a külföldi piacra jutáshoz."

ÉRINTETT TARTALMAK