Huang Qingwang a tajvani Miaoli járásban született, majd katonaként szolgált. Nem sokkal az új Kína létrehozása előtt a szárazföldre költözött. Az idős tajvani katona éveken át dédelgetett álma volt, hogy visszatérhessen szülőföldjére, Tajvanra, és meglátogathassa ott élő rokonait. A Társadalmi Élet című rovat mai műsorában Huang álmának megvalósulásáról hallhatnak összeállítást.

1945-ben a második világháborút követően Japán kapitulált, és Tajvan felszabadult. Akkoriban nagyon magas volt a munkanélküliség Tajvanon, és a Kuomintang kedvező feltételekkel csábította a férfiakat hadseregbe. Több mint húszezer tajvani fiatal csatlakozott a Kuomintang hadseregéhez, és közülük ezer maradt a kínai szárazföldön. Huang egyike volt ennek az ezer katonának.

„Nagyon örültem Japán kapitulációjának. Nagyon jó választásnak véltem a katonaságot, mert így havonta kétezer jüant kaphattam, és kétéves katonai karrier után a hadsereg új állást ajánlott. A szüleimnek nem szóltam előre, hogy bevonulok" - emlékezett vissza Huang.

Huang nem gondolt arra, hogy döntése eredményeként negyven évig nem láthatja szüleit. 1947-ben Huangot a szárazföldre vezényelték. 1949-ben szárazföldi iskolába járt, majd bemondóként dolgozott a Kínai Központi Népi Rádió tajvani nyelvi szekciójában. Szíve mélyén nagyon szenvedett családjának hiánya miatt.

„A kollégáim össze akartak hozni több lánnyal, de én nem adtam be a derekam, mert azt terveztem, hogy majd Tajvanon nősülök meg, és az anyukám, a bátyám ott vár majd rám."

Abban az időszakban feszült volt a tajvani tengerszoros két partja közötti viszony, lehetetlen volt Tajvanra utazni. Így végül Huang Pekingben talált magának párt, és időközben két aranyos fia is született.

1988 novemberében a tajvani hatóság engedélyezte, hogy a tajvani származású katonák visszatérjenek szülőföldjükre. Ezt hallva Huang nagyon megörült. A bonyolult eljárás ellenére 1989 nyarán Huang hazatérhetett Tajvanra.

Negyven év után ismét szülőföldjére lépett. Vajon milyen érzések kavarogtak Huangban?

„Ezt az érzést nehéz szavakkal kifejezni. Az úton hazafelé egyszer nevettem, a másik pillanatban sírtam. A járástól két kilométerre feldíszített kocsik vártak ránk, és egy templomhoz vittek bennünket. A templom az emberek találkozó helye Tajvanon. Korábban sohasem vettem észre, hogy ilyen sok ember jár templomba, csak akkor tudatosodott bennem, amikor kitódultak a templomból, hogy üdvözöljenek."

Ezt követően Huang és a felesége többször repült Tajvanra a szárazföldről.

„Sohasem feledtem, hogy Tajvan a szülőföldem. Mind a két partot szeretem, mert mind a két helyen élnek rokonaim."