A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-06-18 21:59:00    
A szlovák külügyminiszter Hu Jintao látogatásáról

CRI

Hu Jintao kínai államfő június 18-a és 19-e között hivatalos látogatást tesz Szlovákiában. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter 17-én tudósítónknak adott interjújában kijelentette, hogy Hu Jintao kínai államfő szlovákiai látogatása nagy jelentőségű, ez elő fogja mozdítani a két ország közötti viszony átfogó fejlődését.

Az interjúban Lajcák először is üdvözölte Hu Jintao államfő szlovákiai látogatását, és elmondta, hogy nagy várakozással tekint az esemény elé. Hozzátette: nagyon várják Hu Jintao államfő látogatását Szlovákiában, és minden előkészületet megtettek. A független Szlovákia 16 éve óta ez az első alkalom, hogy kínai államfő látogat az országba, ami nagy horderejű esemény. Remélik, hogy Hu látogatása sikeres lesz - mondta.

Idén van a kínai-szlovák diplomáciai kapcsolat létrehozásának 60. évfordulója. Lajcák nagyra értékeli a két ország közötti viszonyt. Kifejezte, hogy a két ország közötti kapcsolat fejlesztése eddigi legjobb időszakát éli, és bízik abban, hogy Hu Jintao államfő látogatása kedvezően hat a kétoldalú kapcsolatok további bővítésére, és az együttműködések elmélyítésére minden területre kiterjedően. Erről szólva Lajcák elmondta: őszintén reméli, hogy Hu államfő látogatása jelzés értékű lesz a két ország közti együttműködések megerősítésében. Hu látogatása során a két fél eszmecserét fog folytatni a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi politikai kérdésekről és a közös globális kihívásokról, így például a nemzetközi pénzügyi válságról. „Azt várjuk, hogy ez a látogatás aktív és fontos szerepet játszik majd a kétoldalú viszony fejlesztésében" - mondta.

Lajcák leszögezte: a nemzetközi pénzügyi válság tovább mélyül, és ebben a helyzetben a világ országainak el kell mélyíteniük az együttműködéseket, közösen kell kezelniük a kihívásokat. Szlovákia és Kína egyaránt ellenzi a kereskedelmi protekcionizmust, és azt javasolják, hogy az országok működjenek együtt, és hangolják össze intézkedéseiket a kezelés érdekében. A külügyminiszter elmondta: Kína nagy hatással van a világra, fontos szerepet fog játszani a globális pénzügyi válság kezelésében.

Az EU-kínai kapcsolatokat illetően Lajcák bejelentette, hogy mind az Európai Unió, mind Kína fontos tényező a világon, az EU nagy figyelmet szentel a párbeszéd és az együttműködések megerősítésének Kínával. Májusban Csehországban került sor a 11. EU-kínai csúcsértekezletre, amelyen a két fél nézetazonosságra jutott az EU-kínai átfogó stratégiai partneri kapcsolatok további fejlesztéséről és a klímaváltozás közös kezeléséről. Szlovákia sajátos szerepet fog játszani az EU-kínai viszony további fejlesztésében.

Az interjú végén Lajcák jelezte: 2006-ban ellátogatott a kínai Pekingbe és Sanghajba; mély és szép benyomást tett rá Kína. Várakozással tekint következő kínai látogatása elé. Elmondta: Kína haladása csodás és szép. „Támogatjuk és örömmel látjuk Kína jövőbeni haladását" - mondta a külügyminiszter.

ÉRINTETT TARTALMAK