A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-07-01 22:15:51    
Kína elősegíti a G8-ak és a fejlődő országok közötti párbeszédet

CRI
Július 8-a és 10-e között Hu Jintao kínai államfő részt vesz az olaszországi L'Aquila városban a G8-ak és a fejlődő országok vezetőinek párbeszédén. Ezzel kapcsolatban a kínai Külügyminisztérium tisztviselője július 2-án Pekingben kifejtette, hogy a párbeszéden Kína elősegíti a G8-ak és a fejlődő országok közötti párbeszédet és együttműködést, melynek eredményeként majd közösen nézhetnek szembe a pénzügyi válság kihívásaival.
Július 2-án He Yafei kínai külügyminiszter-helyettes Pekingben megtartott sajtóértekezletén kifejtette, hogy a párbeszéd során a különböző országok vezetői véleménycserét folytatnak a világgazdaság fellendítéséről, a klímaváltozásról, valamint más sürgető nemzetközi kérdésekről.

„A napirend szerint a párbeszéden főleg a következő kérdésekről cserélnek véleményt: válságkezelés, a világgazdaság élénkítése, a gazdasági fellendülés megvalósítása, klímaváltozás, energiabiztonság, a gabonaellátás biztonsága, nemzetközi kereskedelem, valamint az afrikai országok fejlődése. A politikusok a párbeszédet követően nyilatkozatban közlik majd álláspontjukat."
Kína nemzetközi megítélése egyre jobb, melynek köszönhetően az utóbbi években Kína egyre fontosabbnak tartja a G8-akhoz fűződő cserekapcsolatot, párbeszédet és együttműködést. Kína úgy véli, hogy a fejlett és a fejlődő országoknak egyenlő együttműködési partnerekként kell egymáshoz viszonyulniuk. Kína 2003 óta aktívan részt vesz a G8-ak és a fejlődő országok közötti párbeszéden. Erről szólva He Yafei megjegyezte, hogy a kínai fél sokat készült a párbeszédre, hogy elősegítsék a G8-ak és a fejlődő országok közötti párbeszédet és együttműködést.

„A G20-ak csúcsához képest is még határozottabb jelet küldünk a válságkezelésről és a világgazdaság mielőbbi fellendítéséről. Elősegítjük az új típusú partneri kapcsolatok kiépítését, intézkedésekkel oldjuk meg a fejlődő országok, különösen az afrikai országok előtt álló nehézségeket, közös nevezőre jutunk az év végi koppenhágai ENSZ-konferenciáról."
A párbeszéd során Hu elnök még látogatást tesz Olaszországban és Portugáliában. Július 5-e és 8-a között Olaszországban látják vendégül a kínai elnököt. 2004-ben Kína és Olaszország létrehozta az átfogó stratégiai partneri kapcsolatot. Jelenleg Olaszország Kína ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere az EU-n belül. Tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom több mint 38 milliárd dollár volt.
Wu Hongbo, a kínai külügyminiszter segédje sajtóértekezletén elmondta, hogy a jövő évben lesz a kínai-olasz diplomáciai kapcsolatok felvételének 40. évfordulója, ezért Hu Jintao mostani látogatása fontos szerepet játszik a kétoldalú kapcsolatok jövőbeni fejlődésében.

„A két fél egyöntetűen azt reméli, hogy a látogatáson keresztül megszilárdítják a kölcsönös politikai bizalmat, bővítik a kereskedelmi cserekapcsolatot, elmélyítik az együttműködést a műszaki és környezetvédelmi területen, és megerősítik a két nép közötti megismerést és barátságot."
Július 10-e és 11-e között Hu Jintao Silva portugál elnök meghívására hivatalos látogatást tesz Portugáliában. Ezzel kapcsolatban Wu Hongbo jelezte: a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulóját, a kétoldalú kapcsolat előtt új lehetőségek állnak. A látogatás során a kínai államfő tárgyalást folytat majd a portugál elnökkel, emellett még találkozik a portugál miniszterelnökkel és a parlament elnökével is. Ezen véleménycserét folytatnak a kínai-EU kapcsolat megszilárdításáról és fejlődéséről, a válságkezelésről, valamint más fontos nemzetközi kérdésekről.
ÉRINTETT TARTALMAK