I :Föld、erőforrások és népesség

>>Terület

Kína nemzeti zászlaja,A Kínai Népköztársaság nemzeti címere,A Kínai Népköztársaság himnusza,A Kínai Népköztársaság fővárosa

[Kína nemzeti zászlaja]:

A Kínai Népköztársaság nemzeti zászlaja az 5 csillagos vörös zászló. A zászló hosszúságának és szélességének aránya 3:2. A zászló vörös színe a forradalmat jelenti, a rajta található 5 csillag sárga színű, a 4 kis ötágú csillag félkörben fogja körül a központi nagy ötágú csillagot, ami a Kínai Kommunista Párt vezette nép egységét jelenti.

[A Kínai Népköztársaság nemzeti címere]:

A Kínai Népköztársaság nemzeti címerén az országzászló, a Tiananmen téri Díszkapu, azaz a Mennyei Nyugalom Díszkapuja, fogaskerék és búzakalász látható. Mindez együtt a kínai nép új, demokratikus forradalmi harcait és a munkásosztály által vezetett, a munkás-paraszt szövetségen alapuló új Kína megszületését szimbolizálják

[A Kínai Népköztársaság himnusza]:

A Kínai Népköztársaság himnusza az önkéntesek indulója, amely 1935-ben született meg. Szövegét Tian Han drámaíró írta és Nie Er, az új kínai zeneművészeti mozgalom beindítója zenesítette meg. A Viharos harc résztvevői című film fődala volt. A film arról szól, hogy a japán agresszorok 1931. szeptember 18-án katonai támadást indítottak Északkelet-Kína ellen, utána meg is szállták ezt a kínai országrészt. A kínai nemzet létét fenyegető időszakban számos értelmiségi a frontra vonult és hősiesen harcolt a japán betolakodók ellen. A filmmel együtt az egész országban ismert lett a dal.

A Kínai Népköztársaság nemzeti himnusza: Vitézek indulója

Írta: Tianhan

Zeneszerző: Nie Er

Talpra!

Mindannyian, akik nem akarunk rabszolgák lenni!

Rakjuk fel,

Vérünkkel, testünkkel az új Nagy Falat!

A legveszélyesebb időszakba sodródott a kínai nemzet,

Ilykor mindenkinek bosszúsan kell kiáltania!

Talpra! Talpra! Talpra!

Egységben a nép szíve,

Törjünk előre az ellenség bombái közt!

Törjünk előre az ellenség bombái közt!

Törjünk előre! Törjünk előre! Törjünk előre!

[A Kínai Népköztársaság fővárosa]:

A Kínai Népköztársaság fővárosa: Peking (Beijing) 1949. szeptember 27-én a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület első ülésszakán határozatot hoztak arról, hogy a Kínai Népköztársaság himnuszának hivatalos meghatározásáig az Önkéntesek indulója legyen a kínai himnusz. 2004. március 14-én a 10. Országos Népi Gyűlés második ülésszakán elfogadták a módosított alkotmány tervezetét, amely előírja, hogy a Kínai Népköztársaság himnusza az Önkéntesek indulója.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China