I :Föld、erőforrások és népesség

>>Kína népessége

Családtervezés

Kína egyik állami alappolitikájaként vezette be, illetve valósítja meg a családtervezést, amelynek Kínában az a lényege, hogy az állam irányítása és az emberek önkéntessége összekapcsolódik egymással.

Az állami irányítás a következőkben valósul meg: a központi és a helyi kormányzatok kidolgozták a népességnövekedés ellenőrzését, az emberek felkészültségének emelését és a népesség szerkezetének javítását célzó politikai jogszabályokat és a makroszintű demográfiai fejlesztési programot, valamint információval, irányítási és technikai szolgáltatással látták el és látják el az összes házáspárt. Mindebbe beletartozik a szülés egészségügyi körülményeinek monitorozása, fogamzásgátlóval való ellátás, a csecsemő egészséges és jó minőségű ápolásával és nevelésével kapcsolatos segítségnyújtás.

Az emberek önkéntessége pedig azt jelenti, hogy a gyermekvállalók az állam illetékes politikájának és jogszabályzatának irányításával a saját koruknak, egészségi állapotuknak, munkájuknak, illetve családjuk gazdasági helyzetének megfelelően felelősségteljesen és tervszerűen választják ki a terhesség és a szülés idejét és választják meg a saját maguknak legmegfelelőbb fogamzásgátlási módszert.

A Kínában most bevezetett családtervezési politika lényege az, hogy későbbre tolódik a házasság, a gyermekvállalás ideje, kevesebb, de egészségesebb gyerek születik. Lehetőség szerint családonként egy gyermeket tartanak ideálisnak, egyes falvakban lehet második gyermeket is vállalni, de a kettő gyermek születése között a szülőknek több évet kell várniuk. A nemzetiségek lakta területeken a nemzetiség kívánságának, létszámának, természeti erőforrásának, gazdasági és kulturális hagyományainak megfelelően különböző szabályok érvényesülnek. Általában családonként két gyermeket, egyes területeken azonban három gyermeket is lehet vállalni. A kisszámú nemzeti kisebbségek lakta helyeken pedig semmi korlátozás nincsen a gyermekek számát illetően a családok számára.

Mióta Kína bevezette a családtervezési politikát, fokozatosan népszerűvé vált a későbbi házasodás és későbbi szülés, kevesebb, de egészségesebb csecsemő születik. Ugyanakkor a családtervezés bevezetésének köszönhetően a kínai nők megszabadultak a házasodás utáni gyakori szülés, a gyereknevelés és a nehéz családi élet terheitől és lehetővé vált az anya és a csecsemők egészségi színvonalának emelése.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China