VIII :Oktatás, tudomány és technológia


>>[Tudomány]

Kínai tudomány

Az utóbbi években a kínai kormány új stratégiát vezetett be az ország tudományos életének és oktatásának fellendítése érdekében, hiszen fontosnak tartják a tudományos fejlesztést. Növelték a tudományos kutatásra és a technológiai fejlesztésre fordítható keretet is. 2003-ban Kína a tudományos kutatásra és technológiai fejlesztésre összesen 150 milliárd jüant fordított, ami a bruttó hazai termék 1,35%-a.

A kínai kormány tudományos és technológiai fejlesztési munkáját leginkább az állami szintű programja révén hajtja végre. Napjainkban az ország legfőbb tudományos programjai az alapkutatásra, a csúcstechnológia tanulmányozására és fejlesztésére, a mezőgazdasági valamint a csúcstechnológiai ágazat fejlesztésére, az űrkutatásra és a nemzetvédelemre koncentrálódnak. Bizonyos terveket a Tudományi és Technológiai Minisztérium által szervezett tudóscsoport állította össze, utána pályázat útján választják ki a témáért felelős kutatóintézetet. A pályázaton nyertes intézetek kapják a támogatást, és vállalják a tudományos fejlesztési feladatokat.

 A sok évtizedes fejlődésnek köszönhetően Kína képes teljes értékű tudományos kutatást folytatni, és képes újszerű technológiák kifejlesztésére. Egyes alapkutatási, illetve bizonyos csúcstechnológiai területeken Kína kutatási eredményei elérték, sőt megközelítették a világ élvonalához tartozó országokét. A kínai tudósok a nemzetközi szinten publikált disszertációinak száma alapján 2003-ig a világ ötödik helyén állt, belföldön a bejegyzett feltalálási szabadalmak száma szintén nagymértékben növekedett. Mindez azt bizonyítja, hogy folyamatosan nő Kína tudományos munkájának jelentősége.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China