VIII :Oktatás, tudomány és technológia

>>[Tudomány]

Országos Tudományos-Technológiai Fejlesztési Program

Az alapkutatási program:
   
Országos Alapkutatási- és Fejlesztési Tervnek nevezik Kínában az alaptudományok területére vonatkozó államilag irányított tervet. Mivel végrehajtását 1997. márciusában kezdték, egyszerűsítve a „973-as program"-nak szokták nevezni.

A „973-as program" kutatási témái kiterjednek a mezőgazdaságra, az energetikai és az informatikai ágazatokra, az erőforrások és ökológiai tudományok területeire, a népesedéspolitikára és az egészségügyre, a nyersanyag-ismeretre. A program témaköréhez tartozik a nemzetgazdaság és a társadalom fejlődésére, valamint magának a tudománynak- és a technológia a továbbfejlesztésére vonatkozó problémák kutatása is. A program komplex jellegű, amely elméleti alapot és gyakorlati kísérletezési lehetőséget nyújt a tudományos kutatások során felmerülő problémák megoldásához.

A kínai kormány már több milliárd jüant fordított a program több mint 300 projektjére, közülük a legkorábban megindított kutatások máris jelentős eredményeket hoztak. Világra szóló sikert értek el a nanotechnológia, a gének, az agy, az óbiológia területén. A kínai tudósoknak miután 2002-ben sikerült a rizs-génsor alakulását megfejteni, 2005-ben sikerült a rizs-funkció génjét klónozni.

A csúcstechnológiák kutató programja:

A csúcstechnológiai területen folytatott program a Csúcstechnológiai Kutatási-Fejlesztési program nevet viseli. Mivel a programtervezetet 1986. márciusában négy neves tudós terjesztette elő, egyszerűsítve a „863-as program"-nak is nevezik.

A „863-as program" a nemzetközi tudományos kutatási tendenciák figyelembevételével, az ország fejlődésének szükségleteire, a meglevő adottságokra való tekintettel hét csúcstechnológiai ágazat 15 témakörére terjed ki: a biotechnológiára, az űrkutatásra, az informatikai technológiára, a lézertechnikára, a kibernetikára és az energetikai technológiára.

A „863-as" programnak köszönhetően Kínában alapjában véve kirajzolódott az ország sajátosságának megfelelő csúcstechnológiai kutatások stratégiája, kialakult a program megvalósításához szükséges országos intézményrendszer. Szakmai bázisok sora létesült és szakképzett tudós gárda fogott össze, akik nemzetközileg is élenjáró színvonalú eredményeket értek el, s ezzel megerősítették Kína tekintélyét a csúcstechnológiai kutatások területén, és az ország komplex erejét. 2005-ben Kínában sikerült előállítani a „Fang Zhou" és a „Sárkány" IC-paneleket, a ezzel múlt idejűvé vált Kínában az IC-panel nélküli korszak. A Lenovo „Shenteng 6800" szuperszámítógép teljesítőképessége ma az ötödik helyén áll a világ 500 leggyorsabb számítógépei között.

Az agrártechnológia fejlesztési terve 

A mezőgazdaság terén a technológiai fejlesztési terv  a „Szikra" nevet viseli. Az elnevezés egy kínai közmondásból ered, s azt jelenti, hogy a korszerű agrártechnológia úgy borítja be Kína földjét, mint a szikrától lobbant láng a nagy földet…

A „Szikra tervet" ugyancsak 1986-ban hagyták jóvá. Célkitűzése: a korszerű és az ország valóságos állapotának megfelelő agrártudományi kutatások vívmányainak népszerűsítése falun, hogy a parasztság százmilliói korszerű módszerekkel és eszközökkel fejlesszék a falugazdaságot. A Szikra terv lehetővé teszi, hogy eredményeit hasznosítsák és alkalmazzák a falun és a kisvárosokban az emberek műveltségének növelésére, mindennapi életük minőségének javítására, egészében véve a mezőgazdaság és a falugazdaság tartós, gyors és egészséges fejlődése érdekében.

Az elmúlt tízegynéhány évben országszerte  nagyszerű eredményeket értek el a mezőgazdaságban. Többek között a nagy hozamú, kiváló minőségű termelést biztosító és nagy teljesítőképességű eljárások népszerűsítése, bevezetése terén, valamint az ágazat fejlődését segítő szolgáltatási rendszerek és nagyüzemi termelő egységek létrehozásában. Ezzel egyidőben számos mintabázist hoztak létre a korszerű agrártechnológia  népszerűsítése céljából. A mintabázisok szerepe abban áll, hogy mindenütt a helyi adottságnak és energia lehetőségeknek megfelelően kísérleti telepet építettek a tudományos eredmények hasznosítására, valamint a falusi -és községi ipari üzemek termékszerkezetének koordinálására. A Szikra terv végrehajtása során egy sor szakembert, üzemigazgatási vezetőt képeztek ki. Egyedül 2003-ban több agrártudományi ágazatban sikerült áttörést megvalósítani. 300-nál több új terméket sikerült kikísérletezni, és azokat több mint százmilliárd hektárnyi területen meghonosítani. Például új öntöző rendszert sikerült kikísérletezni, s mindenütt, ahol azt az eljárást alkalmazták, 30 %-os megtakarítást értek el az öntöző víz használatában.

A „Szikra" teljesítése során a tudományos szakosítás, a nagyüzemi termelés és a termelés modernizálásának folyamata ment végbe a mezőgazdaságban, aminek eredményeként fejlődött az ágazat és növekedett a parasztság jövedelme. A parasztság saját tapasztalatai által megértette, hogy a tudomány és korszerű technika egyenlő a jövedelemnövekedéssel. A Szikra terv hírnevet szerzett magának nemcsak idehaza, külföldön is elismeréssel beszélnek róla.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China