V :Turizmus



>>Utazás Kínában

Tematikus túrák

Annak érdekében, hogy jobban propagálják és bemutassák Kína turisztikai erőforrásait, a Kínai Állami Idegenforgalmi Hivatal (az alábbiakban: a KÁIH) 1992 óta folyamatosan különböző turisztikai programokat ajánl fel a piac és a vendégei számára. Egy sor turisztikai rendezvényre, kiemelkedő túrára, speciális utazásokra valamint az ennek megfelelő külföldi akciókra vonatkozó ajánlatok születtek meg. Idén Kínában a „Kínai emberek életmódja" elnevezéssel szerveznek ilyen tematikus túrát. 

A kínai nemzet több mint 5000 éves történelme növelte a kínaiak bátorságát, szorgosságát, jószívűségét és alaposságát, s csak rájuk jellemző életformát, étkezési szokásokat és folklórt teremtett. A gazdag, színes kínai népi élet már a kínai kultúra jelentős alkotórésze lett, és az idegenforgalom is felfedezte magának. 

A kínai népi életforma jellegzetesen keleti, akár a népi lakások építészeti stílusát, akár az ételek fogyasztását, a ruházkodást, akár a szórakozást, az ünnepeket, vagy a népszokásokat nézzük, és mindezekben a kínai nemzet szellemi arculata és morális tartása tükrőződik. A népi életforma bemutatását célul tűző turisztikai programok bevezetik a külföldi turistákat Kína társadalmába, az ország valódi világába, ahol megtapasztalhatják az egyszerű kínaiak életét, megszemlélelhetik és megtanulhatják a kínai kultúrának ezt a részét is. 

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China