XI :Xinjiang és Tibet


>>[Vallások Tibetben]

A tibeti lámaizmus


Hazánk tibeti és belső-mongóliai területein elterjedt vallás a buddhizmus egyik ága, a lámaizmus.
A lámaizmus az ősi Indiából és Kína más területéről jutott el a tibeti nemzetiség lakta területekre.

A kínai han nemzetiség, és az indiai buddhizmus hatására a lámaista templomok nagy része a kínai han nemzetiség palotaépítészeti stílusának alapján épült.
A lámaista templomok általában monumentálisak, gerendái faragottak. Jó példa erre a Potala Palota, amelyben fényűzően, díszített csarnokok láthatók, és amelynek falait vörösre festették. A vörösre festett falak fehér vagy barna szalagokkal vannak díszítve, az ablakkeretek pedig feketére vannak festve. Mindez még titokzatosabbá teszi a tibeti lamaista templomokat.

A tibeti lakosság vallása és szokásai

A tibeti nép teljes vallásszabadságot élvez. A Tibeti Autonóm Területen élő tibeti, menba, luoba, naxi és más nemzetiségiek zömmel lamaista hitűek, emellett jelentős az iszlám- és a katolikus hitűek száma is. Tibetben jelenleg több mint 1700 lamaista templom, kolostor és szentély működik, amelyekben mintegy 46 ezer szerzetes, illetve apáca él. Az autonóm területen 4 mecset található, az iszlámhívők száma több mint 3 ezer. Egy katolikus templom van Tibetben, ahol több mint hétszáz katolikus hívő él. Valamennyi vallás hivői háborítatlanul tevékenykedhetnek, teljes tiszteletben tartják a vallásszabadságot.

Tisztelik és védik a tibeti nép szokásait is. A tibeti és a többi kisebbségnek joga és lehetősége van arra, hogy szokásaik és hagyományaik szerint éljenek és vegyenek részt a közéletben. Megőrízhetik saját népviseletüket, konyhaművészetüket és építészetüket. Emellett sok mindent át is vesznek a modern civilizáció eredményeiből és életmódból a ruházkodás, az élelmezés, a szállás, a házasságkötés és a gyászszertartás terén. Tibetben máig őrzik és megtartják a hagyományos ünnepeket és vallási szertartásokat, egyszersmind tanulnak az ország más részein és a világban elterjedt új ünnepi szokásokból is.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China