A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2006-03-21 20:45:24    
Közös kínai-orosz nyilatkozat Pekingben

CRI
Kína és Oroszország március 21-én Pekingben közös nyilatkozatot adott ki, amelyben az országhatár, az energia, a környezetvédelem és más kérdésről kialakított közös álláspontot ismerteti.

A két fél a nyilatkozatban megismételte, hogy 2007 végéig befejezik a két ország közötti határ vizsgálatát, és rámutatott, hogy az előkészítést az előre meghatározott tervek szerint folytatják. Megegyeztek, hogy együtt törekednek a környezetszennyezés csökkentésére, és gyorsítják a határokat átszelő folyók védelmét.

A nyilatkozat szerint a két fél a Sanghaji Együttműködési Szervezet fejlődését saját diplomáciájának fontos részéként tekinti, és megerősítették, hogy közös erőfeszítéseket tesznek a szervezet együttműködéseinek bővítésére, támogatják a közép-ázsiai országok erőfeszítését az atomfegyver-mentes térség kialakítására és támogatják, hogy minél hamarabb aláírják az erre vonatkozó szerződéseket.