Ma Xiaolu interjúja Dr. Leslie Howard zongoraművésszel
2011-09-06 20:13:17 CRI

 

De hiszen ez nehéz feladat, gondolom nem is mindenki képes rá.

Én viszont azt hiszem, hogy a legtöbben képesek lennének rá. Csakhogy ez nem szükséges az előrelépéshez. Tudja hogyan működik manapság ez, aki előre akar jutni, annak követnie kell a szabályokat. A szabályokat, amelyek szerint a kottát kell lejátszani. Hiszen ezt nézik a vizsgákon és a versenyeken is.

Eddig még csak a zongoráról beszéltünk. de amennyire én tudom, Ön oboázni is tanult, ráadásul nagyon is tehetséges volt azon a hangszeren is. Végül miért döntött a zongora mellett?

Egész életemben zongoráztam, de úgy gondolom, hogy mindenkinek, aki billentyűs hangszeren tanul, meg kell ismerkednie egy más típusú hangszerrel is. Mint ahogy mindenkinek kellene kamarazenét is tanulnia. Az oboa pedig egyszerűen megtetszett, és úgy gondoltam, megtanulok rajta játszani.

Idén van Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója. A pekingi Nemzeti Nagyszínházban (NCPA) ebből az alkalomból koncertsorozatot rendeznek, amelynek Ön is az egyik előadóművésze. Röviden ismertetné koncertprogramját?

A koncert nem kizárólag Liszt-művekből áll. Például a Liszt zenéjére legnagyobb hatást tett zeneszerzővel, Beethovennel kezdődik. Liszt először 11 évesen, Bécsben találkozott Beethovennel. Liszt akkoriban nagyon szerette Bachot, akinek valamennyi prelűdjét és fúgáját megtanulta. Mind a 48-at! Amikor Beethoven megkérdezte Liszttől, hogy mit adna neki elő Bachtól, a fiatal Liszt azt felelte, hogy bármit a 48 prelűdből és fúgából. Beethoven le volt nyűgözve, hiszen még ő sem ismerte valamennyi említett művet. Homlokon csókolta a fiatal Lisztet, aki egész életében nem felejtette el a történteket.

1 2 3 4
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China