"A Világörökségekról szóló világkonferencia köszöntése érdekében a múlt év első felében kezdtük el az előkészítő munkát" ? mondotta Liu úr, a Wangshi-kert igazgatóságának egyik vezetője.
A Wangshi-kert Suzhou kertjei közül a legkisebb, egyike a négy legismertebb kertnek. A Suzhou régi városának délkeleti részén elterülő kertet a kisebb kertek ékkövének nevezik. Bár területe csak egyhatodát teszi ki a Zhuozheng-kertnek, de a kertben kertek, a nagy látványosságok mögött kisebb látnivalók vannak. Jóllehet nem kevés az építmény és kicsi a kis hegyek és medencék elegye, de se feszültség, se lazaság nem látszik rajtuk, ezért elmondható, hogy a suzhoui régi kertek közt a kisebbik legyőzi a nála nagyobbakat. 1983-ban az Államtanács régészeti védelem alá vette. 1997 decemberében vették fel a kulturális világörökségek listájára.
Az egész kert három részre oszlik: a keleti a szálláshely, a középső a főkert, a nyugati pedig a családi (belső) kert. Az elrendezés szempontjából főbb és mellékkörzet alkotja a kertet. A főrészt főképpen víz fedi, a többi látványosság a víz körül helyezkedik el. Mindezt a mellékrészleg egészíti ki úgy, hogy kisebb szobákkal, sikátorokkal, kőhegyekkel meghosszabítja a fő részt, gazdagítva az egész kilátás mélységét és összetettségét.
1979 tavaszán a kert másolatát New Yorkban állították ki, s ettől kezdve megnőtt a hírneve a világban. Információnk szerint a Wangshi-kert igazgatósága a résztvevők esti kirándulására díszkivilágítással készül.
|